Forrásként az új hitelprogramhoz Phare-pénzek, az Európai Beruházási Bank hitelei, valamint hazai kereskedelmi bankok és a vállalkozók saját hozzájárulásai szolgálnak. A kedvező kamatlábat az teszi lehetővé, hogy a Phare-részesedés (a beruházások legfeljebb 25 százaléka) kamatmentes. A felhasználható Phare-alap 20 és 40 ezer ecu (mintegy 5,2 millió, illetve 10,4 millió forint) közötti lehet, ám a hitelfelvevőnek legalább 10 százalék saját forrással kell bírnia.
Állami többségű vállalat a pályázaton nem vehet részt. Alapkövetelmény a beruházókkal szemben, hogy egyértelműen jelöljék meg az előirányzott energiamegtakarítást és az azzal elérhető gazdasági eredményt is. A hitelfelvétel leginkább a következő célokra esélyes: nem hatékony energiatermelő korszerűsítése, kapcsolt (hő- és áram-) termelésének megvalósítása; hulladékhő hasznosítása; hőszigetelés javítása; hulladékanyagok energetikai felhasználása. A hitelt a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., valamint a Raiffeisen Unicbank Rt. fiókhálózatán keresztül lehet majd igényelni. A kérelmek elbírálásában a Phare Energetikai Keretszerződés magyar partnercégének szakértői vesznek részt, a munkát az Energia Központ Kht. koordinálja.
Jelenleg több hasonló program is fut. Az Energiatakarékossági Hitel Program 1996 óta működik, tavaly a 800 millió forintos keretből (felét a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat adta) 1,7 milliárdnyi beruházás valósult meg. A folytatásban célként az önkormányzati intézményeket és a távhőellátó rendszerek korszerűsítését célozták meg. Az egykori német szénsegély folytatása az 1991 óta működő Energiatakarékossági Hitel Alap. A már megvalósult projektek költsége 7 milliárd forint, s ezáltal évi 110 ezer tonnányi olaj behozatala vált feleslegessé. Az úgynevezett Panel hitel két éve született 30 millió márka összegből, konkrét eredményei még nem ismeretesek. A Hőszigetelő támogatás 1997-ben indult, 5 ezer lakásegység utólagos szigetelésének céljával. A Magyar Energiahatékonysági Társfinanszírozási Program az energiafelhasználás hatékonyságának javítását tűzte zászlajára, 5 millió dolláros keretből. Kifutási ideje legkevesebb 4 év.
Előkészítés előtt áll egy hatékony világítási program, melynek alapja az ENSZ 30-40 millió dollárja lesz. Készül ugyanakkor a lakossági energiatakarékossági támogatási rendszerre vonatkozó tanulmány is, szintén a Phare támogatásával.
