A VOSZ azért indított eljárást, mert szerinte a barterügyletekkel foglalkozó osztrák tulajdonú cég 1995-ben alapított kft.-je az idén egy hasonló nevű részvénytársaságot hozott létre, amely azonban – a cégbírósági adatok szerint – nem jogutódja az alapítónak (Figyelő, 1998/42. szám). Ennek ellenére a BCI Rt. kiadványaiban jogutódként tüntette fel magát az ügyfelek előtt, akiknek a többsége még a BCI Hungária Kft.-vel kötött szerződést. Az ügyek intézését úgy vette át a BCI Rt., hogy szerződésmódosításokra nem került sor. Emellett a cég pénzügyi tevékenységet is végez, ami viszont az alapító okiratában nem szerepel. Ilyen tevékenységek a partnereknek vezetett folyószámla, a barter csekk, és vásárlási kuponok kibocsátása.
Elisabeth Mayer, a BCI Rt. tulajdonosa viszont arról tájékoztatta a Figyelőt: birtokában van az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) állásfoglalása arról, hogy a vállalat tevékenysége alapján nem minősül pénzügyi vállalkozásnak. Azt elismerte, hogy az általuk alapított rt. nem jogutódja az ügyfelek ezreivel szerződést kötő BCI Hungária Kft.-nek, azonban a két cég között szindikátusi megállapodás van érvényben, amelynek alapján a BCI Rt. minden korábban kötött szerződéséért jótáll. A tulajdonos szerint a VOSZ nem megalapozott információkra támaszkodva lépett ki a nyilvánosság elé, ami kimeríti a hitelrontás fogalmát, ezért bírósághoz fordulnak. Elisabeth Mayer úgy véli: a VOSZ elnökét személyes okok vezették arra, hogy valótlanságokat állítson cégéről. Az ügy hátterében a BCI Rt. és egy győri vállalkozás, a Clinform Kft. közötti elszámolási vita áll; ebbe avatkozott bele – szerinte indokolatlanul – Palotás János.
