Gazdaság

KÖZPONTI TERELŐ

A befektetések vonzásának, a kívánatos földrajzi és ágazati irányokba történő “terelésének” fő forrása a Gazdaságfejlesztési Célelőirányzat (GFC). Az ebből nyújtott befektetésösztönzési pénzeket tekintve nincsen érdemleges különbség a Kelet-, illetve Nyugat-Magyararszágra irányuló invesztíciók támogatásának nagysága között. Az 1996 óta működő GFC eddig több mint 32 milliárd forinttal igyekezett pályázat útján támogatni a beruházásokat. A legfrissebb beszerezhető adatok szerint a tavaly szeptemberben lezárt pályázattal 1,9 milliárd forintos támogatás került az alföldi, 1,8 milliárd a dunántúli térségbe, a budapesti beruházók pedig 1,2 milliárdot kaptak. A keleti megyékből néggyel több pályázat nyert. A GFC első két évének tapasztalatai alapján Bobok György, a Gazdasági Minisztérium beruházásösztönzési főosztályának helyettes vezetője úgy látja: a gazdaságfejlesztési pályázatok közül a Dunántúlra jutó markáns, 55-60 százalékos arány folyamatosan csökken, míg az alföldi térség 40-45 százalékos részesedése egyre nő. S ez a tendencia a következő időszakban gyorsulhat. A tárca tisztviselője szerint tehát nincsenek reménytelen területek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik