Az oroszországi válság egyik legnagyobb vesztese, a Graboplast új stratégiát alakított ki. Az eddigi filozófiával szemben – a lakásbelsők kialakításánál használatos termékek terén Kelet-Európa vezető cégévé kívántak válni – most Nyugat-Európa felé fordulnak. A társaságnak egyébként 320 millió forintnyi pénzügyi kinnlevősége van az orosz piacon, a raktárkészlet értéke pedig ennek a duplájára tehető. Az új helyzetre válaszolva még szeptember elején leállították az Oroszországba irányuló kiszállításokat, és 5-10 százalékos létszámleépítésről is döntöttek. A társaság vezérigazgatója, Jancsó Péter e hét keddi sajtótájékoztatón kifejtette: véleménye szerint a magyar export 15 százalékát érintheti az orosz válság, szemben az általában elhangzó 5 százalékos értékkel. Szerinte ugyanis nem szabad arról elfeledkezni, hogy az Európai Unióba szállított magyar termékek tekintélyes része továbbfeldolgozva szintén Oroszországba kerül. A vezérigazgató elmondta: a társaság pénzügyi helyzete stabil, és nettó betétesi pozícióval rendelkezik. A céget egyébként az utóbbi időszakban más károk is érték, hiszen a LaSalle-ügyhöz kapcsolódóan mintegy 2 milliárd forintos pénzügyi vesztesége keletkezett. Az ügyben a társaság feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, és megítélése szerint jó esélyei vannak a pénz jelentős részének visszaszerzésére. A társaság az általa birtokolt Rába-részvénycsomagot (az alaptőke 10 százaléka) egyelőre nem kívánja értékesíteni, ami a jelenlegi tőzsdei hangulatban egyébként nem meglepő. A részvények jelenleg alig érnek többet, mint a kibocsátáskori árfolyam, miközben tavasszal a jelenlegi kurzus dupláján forogtak a tőzsdén.
- 11:19 Kristállyal a ruhájában cikázott az autójával egy fiatal katona Kecskeméten
- 11:19 Takács Péter megtartotta az utolsó államtitkári beszédét: „Jó munkát végeztünk”
- 11:10 Már a TikTok is nagy erőkkel készül a magyar választásokra
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 10:58 „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost
- 10:49 Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak
- 10:46 Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
- 10:43 „Azóta is csak arra gondolok, hogyan lehettem képes erre” – négy év börtönre ítélték az anyját szétkaszaboló csepeli óvónőt
- 10:37 Christina Applegate: 5 éves koromban molesztált a bébiszitterünk
- 10:30 Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét
- 10:21 Meglepően erősnek mutatkozik a forint
- 10:18 Óriás pókhálókra bukkant a NASA eszköze a Marson
- 10:15 Kormányinfó: Az ukránok támadják a Barátság kőolajvezetéket
- 10:04 „Ez gyakorlatilag gyermekrablás” – Szabó Tímea feljelentette a gyámhatóságot
- 09:49 Újra itt a plakátrengeteg – máris elborította a kampány Budapest utcáit
- 09:39 Magyar Péter: A gödi akkugyárból az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
- 08:32 Megvan a Tankcsapda új gitárosa
- 05:30 Emlékszel még a 90-es évek magyar fiúbandáinak slágereire? Akkor folytasd a dalszöveget! – Kvíz
- 07:01 Elegük lett abból, hogy a képviselőjük mindig a Fidesszel szavaz? – Egyre többen iratkoznak le a német nemzetiségi listáról
- 06:43 Fejbe lőtte magát Martin Short lánya
- 06:55 „Aki önálló, az veszély" – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük
- 06:00 Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak
- 06:29 Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért
- 08:40 Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája
- 07:59 Orbán Viktor nyílt levelet írt Volodimir Zelenszkijnek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
