Gazdaság

HATALOMVÁLTÁS A LÁNGBAN

A menedzsment és az ABB Power Generation Kft. (ABB PG) konzorciuma vette át az irányítást az ipari vízmelegítőket gyártó és szervizelő Láng Gépgyár Rt. (Láng) hétfői rendkívüli közgyűlésén. A 284 millió forint jegyzett tőkéjű Láng 90 százaléknyi részvényét az idén nyáron vette meg a konzorcium, amelyben az ABB PG 60 százaléknyi tulajdoni hányaddal vesz részt. A vevők a privatizációs szerződésben alaptőke-emelésre is kötelezettséget vállaltak. A mostani közgyűlésen arról döntöttek, hogy a társaság jegyzett tőkéjét 332 millió forintra emelik. A dolgozók az eredeti alap tőke 10 százalékából részesülnek. Rövid távon a Láng fejlesztése a cél – mondta Hegedűs Péter, ABB PG elnök-vezérigazgatója. Az idén várható 1,8 milliárd forintos nettó árbevételt jövőre, a fejlesztések nyomán 30-50 százalékkal szeretnék növelni. Tavaly a Láng nettó árbevétele 672 millió forint volt, s mindössze 6,4 milliós adózás előtti nyeresége képződött. A nyereséggel kapcsolatos idei várakozásról az új vezetés egyelőre nem kívánt nyilatkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik