Tisztább és egyértelműbb szabályozási környezetet, legfőképpen pedig az árkérdés rendbetételét kéri a kormánytól a Tiszántúli Gázszolgáltató (Tigáz) Rt. Az olasz Italgas-SNAM konszern többségi tulajdonában lévő társaság igazgatósága azt követően állt elő ezzel, hogy múlt heti ülésén áttekintette az első félév mérlegét. Mint kiderült, a 37,8 milliárd forintos árbevételt produkáló vállalat bruttó üzemi eredménye mintegy 3,5 milliárd forint volt, amely 15 százalékkal kevesebb, mint 1997 első felében. Az év eleji rendkívül enyhe időjárás hatására közel 300 millió köbméterrel – 1 milliárd 395 millió köbméterre – esett vissza az eladott gáz mennyisége, s növekedtek „a gázértékesítés átlag árrésénél magasabb beszerzési költségek”. A 896 ezer fagyasztót ellátó társaság radikálisan visszafogta beruházásait; e célra 55 százalékkal kevesebb összeg jutott, mint az előző év hasonló időszakában. A kedvezőtlen gazdasági folyamatokat tapasztalva az igazgatóság – bár „tudomásul veszi” a kormány árrendezési erőfeszítéseit hangsúlyozza, hogy tavaly január óta a gázáremelések nem felelnek meg az ágazat elvárásainak. Szerintük a gazdasági tárcának be kellene tartania az inflációt kompenzálni hivatott negyedéves ár-felülvizsgálati határidőket, illetve teljes mértékben el kellene ismernie a magyar gázszolgáltatók függőben maradt igényeit. A most közzétett adatok mindenesetre nem illeszkednek abba a felfutó tendenciába, amelyet a legnagyobb hazai gázszolgáltató vállalat az elmúlt években kimutatott. A Tigáz fokozatosan, helyenként ugrásszerűen javította számait 1996 óta. Termelési értéke például tavaly 37 százalékkal, 64,3 milliárd forintra emelkedett, miközben a bruttó üzemi eredmény már 67 százalékkal nőtt, megközelítve így a 6,2 milliárd forintot.
- 18:35 Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki
- 18:24 Biztosan Eb-érmet nyer a párizsi olimpia botrányba keveredő magyar bokszoló
- 18:11 Megszólalt Seszták Miklós, ügyvédjén keresztül üzent
- 18:04 Napirend után: Hol van a Mi Hazánk helye, ha a Fidesz jobbra tolódik?
- 18:04 Baka András a 22-es csapdájában: két és fél hónapon belül működésképtelen lehet az ügyészség
- 17:48 Bóka János: Hankó Balázzsal szemben koncepciós eljárás zajlik
- 17:42 „Ócska kifogás” – a La Liga elnöke beszólt a Realnak
- 17:40 Kaminski Fanny 24 órás rendelkezésre állásról beszélt Orbán mellett, de közben a Fidesz-frakciónak is dolgozott
- 17:16 Lemondott a Vadászkamara elnöke
- 16:41 Török Gábor: Ezt a megoldást tanítani fogják. Hogy jó vagy rossz példaként, abba inkább ne menjünk bele
- 16:29 Kálnoki-Kiss Attila: Meg kell szabadítani a sportot attól a politikai befolyástól, ami a 80-as évek óta rátelepedett
- 16:25 HVG: a legfőbbügyész-jelölt testvére az aranykonvoj-ügy egyik gyanúsítottja, ezért utasíthatja el Magyar Péter
- 15:50 „Jota halála után nem érdekelt minket a futball”
- 15:46 Egy 48 éves helyi férfi szúrta le késsel a taktakenézi önkormányzati képviselőt, elkapták a gyilkost
- 15:42 Összesen közel egymillió eurót fizettek Brigitte Bardot elárverezett tárgyaiért
- 13:13 „Vélelmezem, hogy valami ilyesmi történhetett” – Magyar Pétert sejti a háttérben a Fidesz jelöltje, akit nem választottak be a Médiatanácsba
- 14:00 Magyar Péter elmondta, miért nem támogatják az államfő legfőbbügyész-jelöltjét
- 15:46 Egy 48 éves helyi férfi szúrta le késsel a taktakenézi önkormányzati képviselőt, elkapták a gyilkost
- 11:03 „Úgy kell ápolnod az ágyút, mint a kisgyerekedet” – egyre távolabb űzik a drónok a tüzéreket a fronttól
- 07:03 Magyar Péter reagált Krasznahorkai László szavaira: A kritikával semmi baj nincs
- 07:47 Volt főügyész: Megmondták, ki ellen lehet nyomozni és kit nem lehet kihallgatni
- 10:23 Szexet ajánlottak a hajléktalannak, de kés és verés lett a vége: elfogatóparancsot adtak ki egy nő ellen
- 08:55 Visszakerültek a javítóintézetek a gyermekvédelembe, három fideszes mentelmi jogát felfüggesztették, megalakult a Médiatanács
- 09:01 A BM megerősítette: katonák vehetik át a kiemelten fontos állami épületek védelmét
- 09:55 Török Gábor: Hamar eljött Baka András első szuverenitási tesztje
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
