Jelenleg is tart a magyar energiaipar gazdasági helyzetének és jövőjének elemzése, valamint az ehhez szükséges intézményi és árszabályozási változások előkészítése. Ezzel indokolta a GM az októberi energiaáremelés elhalasztását, miközben a cégek azt állítják: valódi tájékoztatást nem kaptak arról, mi is szólt a halasztás mellett. Az energiaipari felülvizsgálat kereteit az a 8 bizottság adja, amelyben a kormányzat mellett jelen vannak az érintett vállalatok képviselői is. A minisztérium szerint „nem lenne helyes”, ha bármiféle árkorrekcióra kerülne sor, amíg tart e grémiumok munkája. A kiterjedt elemzés elkészülte és figyelembevétele pedig „a magyar gazdaság alapvető érdeke”.
A munkálatok befejeztéig, azaz december 15-ig tehát minden marad a régiben. A tárca közleménye ez utóbbi időpontra ígéri az árszabályozás miniszteri rendeleteinek megjelenését. Miután ezeknek legalább 8 nappal a hatályba lépés előtt kell napvilágot látniuk (s a karácsonyi, vagy közvetlenül az ünnepek előtti árváltozás nehezen elképzelhető), valószínűtlen, hogy az idén emelkedne a földgáz vagy az áram ára.
A halasztással egyidejűleg a kormány elrendelte az árszabályozás rendjének felülvizsgálatát is. A fogyasztók védelmére kizárólag az indokolt költségek épülnek majd be az árba, a legkisebb költségek elvének figyelembevételével. Információnk szerint ez a negyedéves árkorrekciók megszüntetését jelentené. (A háromhavi árváltozást ipari miniszteri rendelet írta elő, s a forint leértékelésének hatásait volt hivatott ellensúlyozni.) Így – válaszolta kérdésünkre a szakma egyik képviselője – a leértékelés ütemének további visszafogásakor a negyedéves árkorrekció a cégek számára is elveszítené a jelentőségét. Az idén a földgáz fogyasztói árát januárban emelték, júliusban pedig a gázszolgáltatók árrése nőtt (a végfogyasztói gázár akkor nem változott). Az áram esetében immár három negyedéves emelés maradt el (április és július után októberben is), bár augusztusban a tárca úgymond „pótolta” az első félévi elmaradásokat. A mostani halasztás nyomán az áramszolgáltatók árváltozás nélkül lépték át október elsejével kezdődő árképzési évüket.
