Még nem tudni, miként értékelik a német választópolgárok azt, hogy – bár a nyugati tartományokban az elmúlt öt esztendőben évi átlagban csupán egyetlen százalékkal növekedett a GDP -, ma már összehasonlíthatatlanul kedvezőbb az ország számos gazdasági mutatója, mint két-három éve. Azonosul-e a választók többsége Kohl kancellár derűlátásával, aki szerint – miután júliusban 4,14 millió főre csökkent a munkanélküliek száma – e számot még ebben az esztendőben sikerül 4 millió alá préselni, s különben is, a lakosság fele látja optimistán az ország fejlődését, szemben a korábbi 30 százalékkal.
A bonni kormány látványos számításokkal is igyekszik alátámasztani az optimizmust. Ezek szerint 1998 és 2002 között a GDP éves átlagos növekedési üteme várhatóan eléri a 2,5 százalékot, ezzel párhuzamosan a munkanélküliek száma évi 200 ezerrel mérséklődik, s az 2002-ben, a soron következő törvénykezési időszak végén nem fogja meghaladni a 3,5 millió főt.
A növekedés motorja az export mellett egyre inkább a belső konjunktúra lesz. Folytatódik a gépi beruházások növekedése (felfutásuk mértéke a jövő évben eléri a 8 százalékot), túljut a hullámvölgyön az építőipar is, a lakosság fogyasztási célú kiadásai pedig – 1992 óta először – több mint 2 százalékkal szintén emelkednek.
Nagy kérdés persze, miként alakul a keleti tartományok választási részvétele és véleménynyilvánítása. Az egykori NDK-ban mindeddig lassan javult a foglalkoztatási helyzet: a munkanélküliségi ráta 1998 júliusában 17,4 százalék volt, ami csak 0,7 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, s az idén nyáron még mindig 1,32 millióan voltak állás nélkül.
A kölni gazdaságkutató intézet adatai szerint továbbra is feszítő ellentmondások tapasztalhatóak egyrészt a nyugat- és a kelet-németországi jövedelmek, másrészt az utóbbi részen élők jövedelme és az ottani gazdasági teljesítmények között. A havi nettó keresetek számos területen ma már megközelítik a nyugatnémet átlag 90 százalékát, sőt, néhol el is érik az átlagot (lásd a bértarifákról szóló táblázatot). Ha a keleti tartományokban még kevéssé elterjedt pótlólagos juttatásokat – a 13. és a szabadság idejére járó 14. havi fizetést – is figyelembe véve azonban már nagyobb a különbség: eszerint a keletnémet munkavállalók nyugatnémet kollégáik béreinek 77 százalékánál „tartanak” (szemben az 1991-es 48 százalékkal). Így az átlagjövedelmek évi különbsége a 7 évvel ezelőtti 23 ezer márkáról 12 ezer márkára mérséklődött, ugyanakkor az egy foglalkoztatottra jutó új érték a keleti tartományokban még ma sem több, mint a nyugatnémet átlag 62 százaléka.
A szolid, de mégis stabilnak látszó német gazdasági konjunktúra bonyolult feltételrendszeren alapszik. Ezek közé tartozik a kamatlábak alacsony szintje, a bérköltségek növekedésének visszafogottsága, az árak stabilitása és a vállalatok javuló jövedelmezősége – tehát mindaz, ami serkentően hat a beruházási tevékenységre. Az elemzők körében egyelőre egyetértés van a tekintetben, hogy a kelet-ázsiai pénzügyi válság nem rontja számottevő mértékben az ország növekedési kilátásait, s az orosz krízis közvetlen hatása is csekély marad, olyan elenyésző a két ország kereskedelmi forgalma.
A német ipari és kereskedelmi kamarák szövetsége a világgazdaság helyzetéről és saját tagvállalatai exportkilátásairól szóló elemzése szerint változatlanul a kivitel számít a növekedés első számú hordozójának (Figyelő, 1998/37. szám). Az idei első félévben az exporttöbblet elérte a 66,4 milliárd márkát, ez 15,1 milliárddal több, mint az előző év azonos időszakában volt.
Az uniós partnerországokkal az átlagot meghaladó exportbővülés várható. Gyors ütemben, 10 százalék körüli dinamikával növekszik a NAFTA-országokba irányuló kivitel, s kétszámjegyű forgalomgyarapodás várható a közép- és kelet-európai régióval lebonyolított áruforgalomban is.
Az OECD a német gazdaságról nyilvánosságra hozott legutóbbi országjelentésében 1999-re 2,8, 2000-re pedig 3,0 százalékos növekedési dinamikát valószínűsít, megjegyezve: az üzleti légkör Nyugat- és Kelet-Németországban egyaránt kedvező, a rendelésállomány pedig olyan magas, hogy az még az ázsiai válság hatásait is ellensúlyozza.
Az OECD elemzői egyébként összességében elégedettek a német jegybank pénzpolitikájával, ugyanakkor szkeptikusak a tekintetben, hogy 1999-ben 2,0, 2000-ben pedig 1,5 százalékra mérsékelhető-e a költségvetési deficitnek a GDP-hez viszonyított aránya (ahogyan azt az európai valutaunió német konvergencia-programjában meghatározták). Figyelembe véve a költségvetési kiadások és az adók jelenlegi magas színvonalát, további intézkedésekre, elsősorban radikális adóreformra van szükség ahhoz is, hogy az államháztartási hiány aránya ne haladja meg a GDP 46 százalékát. Ezen intézkedések kidolgozása azonban már a szeptember végi választások után megalakuló új kormány feladata lesz.
