Magyarország az európai középmezőnyben foglal helyet a nyár közepi 9,2 százalékos országos munkanélküliségi rátájával. Meglehet, egyesek keblét már az is dagasztja, hogy a honi mutató alatta marad a német, olasz, francia vagy belga értéknek, nem is szólva a rekordszintű spanyolról. (Mint emlékezetes, ez utóbbi ország volt az egyik leggyakrabban emlegetett párhuzam a gazdasági-politikai átmenet elemzésekor.) Az Országos Munkaügyi Módszertani Központ adatai szerint július végén 409,7 ezer állástalant tartottak nyilván – ez csaknem 60 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál, s 12,6 százalékos javulást takar.
A hagyományos regionális különbségek változatlanul fennállnak: az észak-magyarországi és az észak-alföldi régióban továbbra is jóval az országos átlag feletti munkanélküliséget regisztráltak. Ugyanakkor a ráta csökkenése regionális eloszlásban egyenletes volt, így legalább nem nőttek a különbségek e tekintetben.
Ezúttal a nyár közepén rendre bekövetkező bumm is elmaradt: júliusban például csupán 3,4 ezer fővel, 0,8 százalékkal nőtt meg a munkanélküliek száma. A pesszimisták erre persze azt mondják: várjuk ki a végét, mert a végzősök – különös tekintettel a gimnáziumban érettségizettekre – csak ősz elején néznek majd munka után. Ám ez nem teljesen állja meg a helyét, elvégre mintegy 11 ezer fiatal iskolazárás után – s nyilván állásreményei múltával – rögvest regisztráltatta is magát, amit némiképpen ellensúlyozott a gazdasági növekedés generálta kereslet.
A pályakezdő munkanélküliség elemzésekor általában kritikus megjegyzések hangzanak el a honi oktatás és szakképzés állapotáról. Ez részben jogos, hiszen az oktatási intézmények jó része „nem az életnek nevel”. Ám ha meg is próbálná, akkor sem biztos, hogy sikerrel járna, elvégre a modern informatikai gazdaság szüntelen változó igényeihez nehezen passzíthatók a kötött, meghatározott időtartamú oktatási ciklusok. A fiatal állástalanoknál pedig komolyan felvetődhet, hogy esetleg kivárnak, mert a néhány hónapos munkanélküliség választását – az azzal járó csekély juttatás ellenére is – ésszerűbb döntésnek látják, mint egy perspektíva nélküli munkahely elfogadását.
A pályakezdők száma még ma is magas: 38 ezer gazdaságilag aktív polgár hivatalosan még soha nem jutott munkához, s részarányuk az előző évi 10 százalék körüli után az idén július végén is 9,3 százalékosra rúgott. Szintén drámainak nevezhető, hogy a 25 év alatti állástalanok aránya több mint 22 százalékos: a nyár második felében több mint 91 ezer fiatal keresett munkát. Igaz, a korcsoportonkénti elemzés során az is kiderül, hogy a legnagyobb arányban a legfiatalabbaknál, a 19 év alattiaknál csökkent a regisztrált munkanélküliek száma. (Az 55 és 59 év közöttiek körében a csökkenés még ennél is nagyobb arányú, ám ők – alighanem jobb híján – a munkaerőpiacról való végleges kilépést választották.)
Az állástalanok között érthető módon erősen felülreprezentáltak a szakképzetlenek – arányuk most összességében 47,8 százalékos, a nőknél és a 40 éven felülieknél pedig többségben vannak. Ugyanakkor az egyes statisztikai csoportokhoz – fizikai, szellemi – a munkaerőpiac mintegy „semlegesen” viszonyult, azaz mindenhonnan azonos arányban szívott fel munkaerőt. Talán ezen belül a diplomás állástalanok számának csökkenése volt viszonylag nagyobb mértékű, ám az így adódó szám még mindig magas: az idén nyáron 12,2 ezret tett ki, szemben a tavalyi 15,0 ezerrel. (Egy korábbi vizsgálatból tudható, hogy e mezőny igen nagy arányban műszaki végzettségűekből áll.)
A munkanélküliség közvetlen költségvetési terhe nem növekszik a korábban kalkulált ütemben. Az ellátásban részesülők létszáma az év eleje óta folyamatosan csökken: a regisztráltnak csupán 30 százaléka, 122 ezer fő kap efféle juttatást. Érdekesség, hogy utoljára 1991-ben volt ilyen alacsony a számuk, ám akkor az az összlétszám 70 százalékának felelt meg. Most ez a 70 százalék lenne jogosult a munkanélküli ellátás lejárta után folyósítható úgynevezett „szociális jellegű jövedelempótló támogatásra” – már ha igényelné. Ám egyre nagyobb hányaduk „szünetelteti” ezt, túlnyomó részük munkavégzésre hivatkozva.
A járadékosok számára sovány vigasz, hogy az ellátási összeg lépést tart az inflációval, sőt, a reálértéke némiképpen nőtt is. (Ez főleg azért van, mert az új belépők járadékukba beépítve „magukkal hozzák” a magasabb reáljövedelmüket is.) Az így kapható összeg azonban júniusban még így is csupán 18,2 ezer forintot tett ki, ami alig 600 forintnak felel meg naponta. Az általános jövedelmi különbségeknek megfelelően a nők munkanélküli járadéka valamennyi foglalkozási kategóriában alacsonyabb, mint a férfiaké.
A munkanélküliek jövendő létszámát tekintve kedvező, hogy a felmérések szerint nyár közepén a korábbi évekhez képest jóval kevesebb elbocsátást terveztek a munkáltatók. (Kérdés persze, mi lesz most, miután nyilvánvalóvá vált, milyen súlyosan érint több ágazatot is az orosz válság.) Ugyancsak pozitív körülmény, hogy július végi állapot szerint legalábbis 24 százalékkal nőtt a munkaerő-kereslet a tavalyi évhez képest, s az újonnan bejelentett álláshelyek száma hónapról hónapra meghaladta az előző évi bázist.
Régóta fennálló lehetőség a közmunka, amelyet részben költségvetési pénzből finanszíroznak. A munkaügyi központoknál nyár közepéig 605 munkáltató jelentette be ebbéli igényét, s számukra több mint 17 ezer főt közvetítettek ki sikeresen (ez a teljes kiajánlott létszám fele). A sikertelen próbálkozások zöme mögött az áll, hogy az érintettek nem voltak hajlandók az ilyes munkára. A közmunkások egyharmada erdősítési programokban vesz részt; valamivel többen ár- és belvízvédelmi munkát végeznek; mások környezetvédelmi, illetve egészségügyi, szociális területen dolgoznak. Többségük a munkanélküliségtől leginkább sújtott északkelet-magyarországi régióból, s többnyire az alacsony iskolai végzettségű, idősebb korosztályhoz tartozó férfiakból kerül ki.
Az úgynevezett aktív eszközök közt megemlíthető még az átképzési programok szervezése és finanszírozása; az anyagi támogatás a vállalkozóvá váláshoz (ezt nyár közepén mintegy 2 ezren vették igénybe); vagy épp a bértámogatás a tartósan munkanélküliek foglalkoztatásához. Emellett megemlítendő, hogy országosan 61,7 ezer fő részesül előnyugdíj-támogatásban (ennek forrása a Munkaerőpiaci Alap szolidaritási része), jóllehet a munkanélküliségből való menekülés társadalmilag legköltségesebb módja éppen a nyugdíjba vonulás, melynek költsége előbb-utóbb a nyugdíjalapot terheli.
