A Figyelő az idén 18. alkalom mal jelentette meg a kétszáz legnagyobb árbevételű magyar cég rangsorát. A TOP 200 közé ezúttal 9,6 milliárd forintos forgalommal lehetett bekerülni. A lista első tíz helyezettje már 100 milliárd forint felett produkált, az éllovas árbevétele pedig a 600 milliárdot is meghaladta.
A kettős könyvvitelt vezető cégek összesített árbevétele tavaly 18 billió forintra rúgott, ami 33 százalékos növekedésnek felel meg. E kör hozzáadott értéke 3,8 billió forinttal gyarapította a GDP-t, s ez az 1997-es alapáras hozzáadott értéknek nagyjából a felével egyenlő.
A kétszázak adták a kettős könyvvitelt vezető cégek árbevételének 37 százalékát, amely 3 százalékponttal magasabb a korábbi aránynál. A legnagyobbak a létszámot sokkal kevésbé koncentrálják: tavaly összesen 387 ezer embernek adtak munkát.
Az adózás előtti eredmény összege a kettős könyvvitelt vezetőknél 250 milliárd forintról 734 milliárd forintra nőtt, azaz csaknem megháromszorozódott. A kétszázaknál még nagyobb volt a bővülés: 90 milliárdról 373 milliárd forintra.
A Figyelő TOP 200-as kiadványa ezúttal kísérletet tesz egy olyan listára is, amely a konszolidált mérleget készítő vállalatcsoportokat állítja rangsorba. Ugyancsak újdonság az az elemzés, amely a mérlegadatokon túlmenően ágazati bontásban és nemzetközi összehasonlításban vizsgálja a társaságok gazdálkodásának hatékonyságát.
