Gazdaság

FELJELENTÉSEK A GLOBEXNÉL – Függő játszma

A számviteli fegyelem megsértése miatt büntető-feljelentést tett Vellai Györgyi, a Globex Értékpapír-forgalmazó és Befektetési Rt. elnök-igazgatója ellen az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF). A soproni önkormányzat e hét csütörtök délig adott haladékot; ha addig nem tudnak megegyezni a brókercéggel, ők is büntetőeljárást kezdeményeznek.

Hétfőn az ÁPTF meghosszabbította a szeptember 11-én hozott intézkedését, s november 30-áig felfüggesztette a Globex Értékpapír Rt.-nek a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt.-nél vezetett saját számlái feletti rendelkezési jogát. A céget egyébként múlt péntektől két felügyeleti biztos irányítja. Az ÁPTF a számviteli fegyelem megsértése miatt feljelentette Vellai Györgyit, egyúttal félmillió forintos bírsággal sújtotta, s 15 napon belüli visszahívását kezdeményezte a társaság igazgatóságánál. Erre azért került sor, mert a cég vezetői többszöri kérés után sem bocsátották a felügyelet rendelkezésére a megfelelő adatokat.

Eközben újabb viharfelhők gyűlnek a cég felett. Hétfőn a tőzsdetanács azonnali hatállyal kizárta a Globex Értékpapír Rt.-t a tőzsdetagok sorából, és egyre jobban szorítják a céget a hitelezők is. Hétfői, éjszakába nyúló közgyűlésen a soproni önkormányzat adott még egy utolsó esélyt a Globexnek, hogy tárgyalásos úton legkésőbb csütörtökig rendezze a várossal szemben fennálló 3,4 milliárd forintos adósságát. Gimesi Szabolcs polgármestert azonban a közgyűlés kötelezte, hogy ennek elmaradása esetén büntetőjogi feljelentést tegyen a cég ellen. Ugyanakkor a Vörösmarty téri Gerbeaud-ház tulajdonosa, az Immo-Müller Kft. felmondta a Globex Holding bérleti szerződését, a tetemes tartozások miatt. Pontos adatokat nem lehet tudni, de információink szerint a havi közel 50 milliós bérleti díj többszörösével tartoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik