Gazdaság

FEJLESZT A HUNGAROCAMION

A következő egy éven belül félezer új szállítójárművet vásárol a Hungarocamion Rt., s ezzel a ma 1100 darabból álló, átlagosan 4,5 éves kamionállományának csaknem felét lecseréli. A közép- és kelet-európai régióban a legnagyobb, tavaly mintegy 200 millió márkás forgalmat lebonyolító szállítmányozó vállalatot júliusban privatizálták (Figyelő, 1998/17. szám). A 88 százalékban tulajdonos HC Invest konzorcium – amely egy hazai és két külföldi (Osteuropa Holding GmbH, Bank America International Investment Corporation) befektetőből áll – 25,6 millió márkáért vette meg a céget. A tulajdonosok a privatizációs szerződésben foglaltak szerint nemrég 2,6 milliárd forintos tőkeemelést hajtottak végre a Hungarocamion Rt.-ben. Ebből 1,3 milliárd forint értékben lejárt tartozást egyenlített ki a cég, a többiből pedig megkezdik a fejlesztést, a járműpark rekonstrukcióját. A tulajdonosok közös tájékoztatóján a Figyelő kérdésére elmondták, hogy a társaságot nem érinti az orosz válság, mert erről a kockázatos piacról már korábban kivonult. Az Állami Számvevőszék jelentéséről, amely a Hungarocamion privatizációja során a Bank of America banki fedezetvállalásának szabályosságát kérdőjelezte meg, nem tudtak a külföldi tulajdonosok. Úgy vélik, legfeljebb technikai kérdésről lehet szó; a vállalt kötelezettséget teljesítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik