Gazdaság

KEMÉNYÍT A VPOP ÉS AZ APEH – Tényellenőrzés

Országos felülvizsgálatot indított a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) annak felderítésére: mi okozza a vámvisszaigénylések első féléves megugrását. Míg ugyanis 1997 egészére vonatkozóan 19,5 milliárdra rúgott a visszatérített vámok értéke, addig az idén már az első félévben átlépte a 14 milliárdos küszöböt. Mindeközben folynak az előkészületek az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (Apeh) ellenőrzési jogkörének kiszélesítésére is.

Két jogcímen lehetett vámot visszaigényelni az első félévben. Egyrészt vámvisszatérítés formájában, azaz amikor valamilyen feltételt utólag igazol az importőr, s hivatalosan is mentesítik e tehertől. A másik út a vámpótlék visszaigénylése, ha az érintett vállalkozás a behozott gépeket, berendezéseket később termékébe beépítve kiszállította az országból.

Mint Laczó Lászlótól, a VPOP szóvivőjétől megtudtuk, a vámvisszaigénylések az idén már az első félévben 5 milliárd forintra megközelítették a tavaly egész évben kifizetett összeget (lásd a grafikont). A felfutás láttán a múlt héten felülvizsgálat indult a VPOP-nál. Ez elsősorban az igények jogszerűségét firtatja, merthogy az idén több mint 800 kérést már ellenőriztek. Ez az első eset egyébiránt a vámhatóság történetében, amikor újbóli, összesített vizsgálatot kezdeményeztek.

Hogy ténylegesen hány érintett van, egyelőre nem tudható. A VPOP első lépésben a nagy értékű, 100 millió forint feletti ügyleteket veszi górcső alá – szám szerint nyolcat. A hatóságot nem köti semmilyen jogszabály, hogy mennyi idő alatt kell a revíziót befejeznie. Laczó László szerint a befejezés akkor várható, ha „objektív képet” alkothatnak arról, mi is történt valójában. Néhány kérésnél már bizonyos, hogy hiba csúszott a számításokba; elsősorban a multinacionális cégeknél, ahol a behozott termék exportba beépítésekor szabályellenesen állítják össze az anyagkimutatást.

Mindeközben folynak az előkészületek az Apeh ellenőrzési jogkörének kiszélesítésére. A múlt héten az új elnök, Simicska Lajos egy vezetői értekezleten bejelentette: nyomozati jogkört kívánnak szerezni az adóhivatalnak ahhoz, hogy senki ne tudjon kibújni a közterhek fizetése alól. Ennek érdekében még az idén megkezdődik a jogi, szervezeti előkészítés. Ebbe az irányba mutatnak az Apeh vezetői struktúrájában végrehajtott változások is: az ezzel kapcsolatos tevékenység felügyelete várhatóan az ötödik elnökhelyettes feladata lesz. A posztra esélyes Kántor Tibor egyébként korábban a titkosszolgálatoknál is dolgozott. Ugyanilyen léptékű és nagyságrendű feladat lesz a társadalombiztosítás bizonyos beszedési feladatainak átcsoportosítása az adóhivatalhoz. A Pénzügyminisztérium elvárásai szerint a jövő év elejéig mindkét lépésre sort kell keríteni. A tárcától származó információink szerint az előkészítő munkálatokat az adóhivatal apparátusa végzi majd, s az így kialakuló javaslatot a pénzügyminiszter terjeszti a kormány elé.

Az ellenzéki pártok mindenesetre tiltakoznak az ellen, hogy az adóhivatal nyomozati jogkört kapjon. A Szabad Demokraták Szövetsége szerint abszurd, hogy a kormány ilyen felhatalmazást ad egy olyan szervezetnek, amelyiknél az elnöknek kétes cégei vannak, s aki első hivatali lépéseként leállítatta a saját vállalatai ellen folytatott vizsgálatot. A szabaddemokraták szerint emiatt a kormánynak vissza kellene hívnia posztjáról Simicska Lajost.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik