Kétéves helyben járás után javultak a MÁV Rt. mutatói az idei év első 7 hónapjában. Az elképzelésekhez képest közel 10 ezerrel több utast számláltak, az áruszállítási teljesítmény pedig 13 százalékkal haladta túl a tervezettet. A bevételek 3,2 milliárd forint többletet mutatnak, míg a kiadásoknál csupán 100 milliós túllépést regisztráltak. Így a prognosztizált 6,6 milliárd forint hiány helyett „csak” 3,5 milliárdos lett a MÁV vesztesége. A javuló gazdálkodásban szerepet játszott a már korábban elhatározott költségzárolás, amelyet csak július végén oldott fel az igazgatóság. Tovább csökkent a foglalkoztatotti létszám is: míg tavaly az év első 7 hónapjában 57 ezren dolgoztak a cégnél, addig az idei hasonló időszakban 2,3 ezerrel kevesebben. Az idei létszámcsökkenés eddig 1258 főt érintett, ezzel a teljes évre tervezett leépítés 70 százaléka valósult meg. Fizetésekre azonban többet költöttek, az átlagkeresetek 19,7 százalékkal emelkedtek, noha az éves javulást 16,0 százalékra tervezték; az eltérés a júniusi vasutasnapi jutalom egyösszegű kifizetésének tudható be. A MÁV gazdálkodásában komoly tételnek minősülnek az árkiegészítések. Ezek közül a vasút július elsején megkapta a 2,7 milliárd forintos termelési és a 952 milliós fogyasztói árkiegészítést. A vállalat az idén kétszer kapott jövedékiadó-visszatérítést: 557 millió, valamint 534 millió forint értékben.
- 17:34 Náci életrajzok, Reese Witherspoon-krimi és Észak-Koreából kicsempészett novellák – ezeket olvastuk februárban
- 17:34 Egy férfi tüzet nyitott a járókelőkre Austin bulinegyedében
- 17:13 Ezek a hatos lottó március 1-jei nyerőszámai
- 16:52 A Tisza Párt vak képviselőjelöltje lefutotta a vonatot a Gubacsi hídon
- 16:45 Meghalt Fehér Béla
- 16:11 A hidegháború árnyékában született: hetven éve a hegyekben találkozik a világ sajtója
- 16:02 Megkezdte plakátkampányát a Tisza támogatói otthonainak ablakában, erkélyén és kerítésén
- 15:43 Susan Sarandon: Azért rúgtak ki az ügynökségemtől, mert felszólaltam a gázai tűzszünet mellett
- 15:09 Ahogy a kisgyerekes anyák kikészülnek, nem készül ki úgy senki
- 14:52 Többen megsérültek egy cincinnati szórakozóhelyi lövöldözésben
- 14:21 „Óva intek mindenkit a gyors eredményt ígérő fogyókúráktól”
- 14:14 Sárközy Miklós: Irán bosszúja mögött az egész síita arab világ felsorakozhat
- 13:56 Olimpiáról álmodik az emberiség történetének legrégebbi, primitív téli ösztönsportja
- 13:18 Orbán új intézkedése miatt küldtek katonai helikoptereket a nyíregyházi reptérre
- 12:51 Napkelte, légballon a felhőkarcolók között és háborús mementó a hét képein
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 10:42 Veszélyben az energiaellátás, vagy politikai színjáték? – a hamis zászlós műveletek története a gleiwitzi rádiótoronytól a Krímig
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 11:04 Mérges gázok miatt került kórházba a CATL-gyár egyik dolgozója – a hatóság vizsgálatot indít
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 10:17 Orbánnal és Putyinnal riogatva kampányolnak a svájci közmédia meggyengítése ellen
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 11:10 „Oktatók vagyunk, nem nyomozók” – rabló-pandúrt játszanak az egyetemeken a mesterséges intelligenciával
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
