Gazdaság

BESZÉDES JELZŐSZÁMOK

Az egyre idegesebb befektetői hangulatot a P/E-mutatók alakulása jól ábrázolja. A piaci átlag egy évvel ezelőtt – még az augusztusi korrekció után is – 14 volt, s hat társaság papírjai 20 feletti értéken forogtak. Ezzel szemben a Matáv nélkül számolt idei mutató 10 alatti átlagot ad, s csupán a távközlési papír adata van a 20 felett. A Richternél ez az érték 20-ról 10-re csökkent, míg a Zalakerámiánál a korábbi 20 helyett mindössze 8-at kapunk. Az egyik legnagyobb vesztes ebben a tekintetben is a Graboplast, amelynél harmadára csökkent ez a mutató. Ha az árfolyamokat a P/BVPS mutató alapján vizsgáljuk, szintén jelentős visszaesést kapunk. Ha csupán a mindkét félévben a tőzsdén szereplő A kategóriás részvényeket tekintjük (azaz a Matávtól, a Démásztól és a Rábától eltekintünk), a mutató az egy évvel ezelőtti 3,2-ről 2,3-ra csökkent.

Egy évvel ezelőtt a legnagyobb prémiumot a Richter, a Graboplast és a Pannonplast esetében voltak hajlandóak fizetni a befektetők, de a BorsodChem, az OTP és a Prímagáz részvényeinél is jelentős felár mutatkozott. Egy évvel később csupán a Mol és az OTP tudta tovább növelni P/BVPS értékét (a Dunaholdingtól itt eltekintünk); az előbbit a saját tőke 198 százalékára, az utóbbit 374 százalékára értékelik már a befektetők. A legnagyobb vesztes a Graboplast, amelynek kapitalizációja már alig haladja meg a könyv szerinti saját tőkét, s így egyötödére csökkent a P/BVPS értéke. A negatív sorrendben a Prímagáz és a Csopak következik, de kevesebb mint a felére csökkent a mutató az Inter-Európa Banknál is. Az utóbbi három társasággal együtt az idén már nyolc vállalat kapitalizációja csökkent a könyv szerinti érték alá, ami erős pesszimizmusról árulkodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik