Nem hívták vissza a tulajdonosok az Albacomp Rt. június 23-a óta előzetes letartóztatásban lévő vezetőit a vállalat hétfői rendkívüli közgyűlésén. A döntés értelmében a cégvezetői tisztet egyelőre nem töltik be, az ahhoz kapcsolódó jogosítványok átmenetileg az igazgatóságra, valamint az általa megválasztott ügyvezetőre szállnak. A tavaly 9,3 milliárd forintos forgalmat elérő Albacomp eredményesen zárta az idei első félévet is. Nettó árbevétele elérte a 4,5 milliárd forintot, 700 millió forinttal haladva meg a tavalyi megfelelő időszakét. A vezetők előzetes letartóztatása, illetve a termékekbe szerelt alkatrészekkel kapcsolatos rendőrségi vizsgálat ugyan megtépázta a cég hírnevét (Figyelő 1998/27. szám), ennek ellenére az Albacomp 560 millió forintos – a tavalyi év azonos időszakáénál 30 millió forinttal nagyobb – adózás előtti eredményt ért el. A vállalat ismét szállít a Miniszterelnöki Hivatalnak, miután az – átmeneti felfüggesztést követően – érvényesnek nyilvánította a korábban megkötött közbeszerzési megállapodást. Sikerrel indultak újabb pályázatokon is, egyebek között például a Sulinet program számára szállítanak majd számítógépeket.
- 21:56 Egy tizenegyesre volt hozzá szükség, de győzött az ETO
- 21:08 A nap legfontosabb hírei – 2026. 04. 05.
- 20:31 „Ma a legfontosabb döntést nem a játékosok hozták meg” – nehezen emésztette meg a vereséget a DVTK játékosa
- 20:27 Geszti Péter a szerb gázvezetéknél talált hátizsákkal viccelődött
- 19:55 „Az egy dolog, hogy felvisszük neki a tejet és kenyeret, de mi adjuk a biztonságot” – a házi idősgondozás szépségei és nehézségei
- 19:54 Ilyen lett az új Citadella
- 19:17 Földgömb alakú szószéket rejt egy cseh gótikus templom
- 19:12 „Ez csodálatos, így kellett lennie” – a Fradi téli szerzeményének duplája döntötte el a rangadót
- 19:02 Magyar Péter Orbánnak: Jó, ha tudja, hogy az április 12-ei választást semmilyen eszközzel nem fogja tudni megakadályozni
- 18:40 Zendayát még sosem láttuk puskával, Robert Pattinsont még nem láttuk ennyire nyomorultnak
- 18:15 Galéria: Ilyen lett az átépített, több ponton is átvágott falú Citadella
- 18:03 Mesterséges kómába került a románok szövetségi kapitánya
- 17:19 Ez a négyperces videó megmutatja, milyen lett madártávlatból a most elkészült Citadella
- 17:02 Elege van a hitegetésből a SUP magyar világklasszisának, de nem adja fel álmát és olimpiai bajnok akar lenni
- 16:44 Galéria: újra a királyi családdal együtt ünnepelte a húsvétot Katalin hercegné
- 13:40 Orbán Viktor a Citadella átadásán: Amit látok, nem tesz boldoggá
- 09:20 Hadsereg zárta le az utakat a magyar–szerb határ közelében
- 13:19 Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt
- 08:04 Vezető fideszes politikus: Magyar Péternek brutális energiája van, ami a mi oldalunkon hiányzik
- 08:12 Pataky Attila arról, ha a Tisza nyeri a választást: Akkor a Magyarország szóból a magyart nyugodtan kihúzhatod
- 08:52 Schóbert Norbi: Az orvosi statisztikák szerint Rékának már két és fél éve nem kellene élnie
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 20:27 Geszti Péter a szerb gázvezetéknél talált hátizsákkal viccelődött
- 12:19 Kiakadtak Szoboszlai Dominik mutogatásán a Liverpool-szurkolók
- 17:02 Elege van a hitegetésből a SUP magyar világklasszisának, de nem adja fel álmát és olimpiai bajnok akar lenni
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
