Gazdaság

NOKIA-BERUHÁZÁS MAGYARORSZÁGON

Magyarországon épül fel a Nokia cég hetedik mobiltelefon-gyára, amelyet regionális ellátóközpontnak szánnak a finn tulajdonosok. A pontos helyszínről egyelőre nem döntöttek, a kapacitás nagyságáról pedig még nem kíván beszélni a Nokia. A tavaly összesen 21 millió készüléket előállító gyárak közül a finnországi Salóban lévő a legnagyobb, ott több mint négyezren dolgoznak. A zöldmezős beruházással, csaknem egymilliárd finn márkás (40 milliárd forint) befektetéssel létrehozandó magyarországi gyárban kezdetben ötszázan dolgoznak majd, azonban a létszám a termelés felfutásával fokozatosan nőhet. Ménesi Zsolt, a Nokia Távközlési Kft. igazgatója a Figyelő érdeklődésére elmondta: cége vezető helyet foglal el a hazai mobiltelefon-piacon, részesedése csaknem 50 százalékos, megelőzve ezzel az Ericssont és a Motorolát. (Mivel pillanatnyilag a három mobilszolgáltatónak közel 900 ezer előfizetője van, idehaza hozzávetőlegesen 450 ezren használnak Nokia készüléket.) Ma a világon 200 millió mobiltelefont használnak. Becslések szerint ez a szám 2001 végéig legalább megháromszorozódik. Magyarország az idén elérheti a 10 százalékos ellátottságot, s a szakértők szerint a készülékek számának szaporodása várhatóan követi a világátlagot, tehát idehaza az ezredforduló után minden harmadik lakosra jut egy ilyen készülék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik