Gazdaság

LEVÁLTÁSOK AZ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÓNÁL – Cserbenhagyás

Elmozdították helyéről Cser Ágnest, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatóját - alig egy nappal azután, hogy a kormány megbízta a tb-alapok felügyeletével Selmeczi Gabriellát. A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára közölte: rövidesen felállítanak egy, a tb belső ügyeit és a visszaéléseket vizsgáló jogász-pénzügyes "kommandót". Ezzel szemben az egészségügyben nem terveznek sem szolgáltatói privatizációt, sem jelentős pénztárreformot.

Első lépésként menesztették Cser Ágnest, az OEP főigazgatóját a társadalombiztosítás új irányítói. Ez csupán a kezdet, két héten belül további személycserékre is sor kerül – közölte pénteken Selmeczi Gabriella, aki igyekezett vázolni a szükségessé vált teendőket. A fontos feladatok közé sorolta a nyilvántartási rendszerek korszerűsítését és a gyógyszerár-támogatások átalakítását is. Nem tervezik viszont az egészségügyi ellátórendszer privatizációját, az egészségügyi rendszer finanszírozását pedig jórészt továbbra is a szolidaritási elvű (kötelező) társadalombiztosításra bíznák, erősen behatárolt terepet hagyva ezzel az üzleti biztosítók számára.

A nagyívű elképzelések mellett vannak rövid távú tervek is: a politikai államtitkár két héten belül egy jogászokból és pénzügyi szakemberekből álló stábot alakít ki, amelynek feladata a belső ellenőrzés megerősítése és az esetleges visszaélések felderítése lenne. A belső „szuperrendőrség” felállítása mellett ugyanakkor valamit kezdeni kell a két tb-alap lassan gigantikus méretű hiányával is, amelynek idei mértéke akár a 100 milliárd forintot is elérheti. A politikai államtitkár közölte: a deficit lefaragása végett nem hoznak az állampolgárokat hátrányosan érintő intézkedéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik