A rendszerváltás talán egyik legnagyobb adóssága éppen az, hogy -minden kinyilvánított akarat és gyakorlati segítő szándék ellenére – az elmúlt tíz esztendőben nem sikerült erős hazai vállalkozói osztályt életre hívni. A hazai kis- és középvállalkozások az európai méretszabvány szerint inkább mikroméretűeknek tekinthetők; zömüknél még a családi háztartás sem különül el a termelő vagy szolgáltató tevékenységtől. Természetesen létrejött számos igen sikeres, növekvő társaság is.
Laki Mihály új könyve talán leginkább a hazai kis- és középvállalkozások tipizálásával marad adós. Azt azonban igen érzékletesen bemutatja, hogy a Kádár-rendszer bomlásának virágai – a fusizáson, gebinen, kisszövetkezeten, vgmk-n, pjt-n és még ki tudja milyen elfeledett társasági formákon nevelkedett maszekjai – nem fértek hozzá a rendszerváltáskor elérhetővé vált állami vagyon töredékéhez sem. Ezt sem a kárpótlás megvalósult formája, sem a privatizáció kialakult gyakorlata nem tette lehetővé számukra. A legnagyobb lehetőséget még a használt gépek csőd- és felszámolási eljárások kínálta vásárlása jelentette.
Ennek ellenére Laki könyve Václav Klaus hipotézisének élő cáfolata. A cseh PR-menedzser és exminiszterelnök egy 1994-es könyvében ugyanis nem kevesebbet állított, mint hogy „a hetvenes, nyolcvanas években Magyarországon megfigyelhető (Csehszlovákiában a hatvanas években tervezett) gazdasági reformokat soha nem szabad hatásos gazdasági változásként elgondolni”. Laki hitelt érdemlően bizonyítja ennek ellenkezőjét. Azt tudniillik, hogy a magánkisipart, -kereskedelmet és -vendéglátást a kommunista rendszer sohasem tudta és merte egészen felszámolni. A mai magyarországi kis- és középvállalkozók túlnyomó többsége a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek liberalizálási kísérleteinek örököse. Annak idején számos olyan ismerettel, készséggel lettek gazdagabbak, amelyek a piacgazdaság viszonyai között is jól hasznosíthatók. A vállalkozások ilyen szerves fejlődése mindenképpen kedvezőbb feltételeket teremt a gazdasági átmenetre, mint a Klaus által felmagasztalt, korábban nem reformált posztszocialista gazdaság.
Különösen abban a tekintetben ad újat e könyv, hogy – empirikus kutatások alapján – megpróbálja bemutatni a hazai kisvállalkozók gondolkodásmódját, kockázatkerülési technikáit és magatartásmintáit. A felvetett számos gond mellett folyamatosan ott kísért egy állandó alapprobléma: a tőkehiány. Ezt persze a kötet elolvasása sem enyhíti, ami viszont a legkevésbé sem róható fel a szerzőnek.
(Laki Mihály: Kisvállalkozás a szocializmus után; Közgazdasági Szemle Alapítvány, 182 oldal.)
