Gazdaság

WTO-JELENTÉS MAGYARORSZÁGRÓL – Óvó üzenet

Az általános elismerés mellett kritikai észrevételeket is becsempészett a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) a magyar kereskedelempolitikát értékelő jelentésébe. Ezekben főként az Európai Unión (EU) kívüli országok aggodalma tükröződik hazánk agrárpolitikája miatt.

A genfi székhelyű WTO – miközben elismerően szól az utóbbi időszak liberalizációs lépéseiről – óvja Magyarországot a „túlzott” Európa-centrikusságtól. A bíráló megjegyzések jó része az integrációs folyamat kereskedelemelterelő hatására vonatkozik, de kijutott a kritikákból az export- és beruházásösztönző támogatások mértékének is. A jelentés megvitatásakor a magyar küldöttség – amelynek élén Balás Péter, a Gazdasági Minisztérium (GM) helyettes államtitkára állt – ezt azzal utasította vissza, hogy hazánk szigorúan betartja a WTO-megállapodásba foglalt kötelezettségeit (Figyelő, 1998/28. szám). Mint a GM illetékese lapunknak elmondta, az unió részesedése az importban az utóbbi időszakban számottevően nem emelkedett (lásd a grafikont); ennél az amerikai, kanadai és ázsiai behozatal jelentősebben nőtt.

Megfigyelők szerint egyébként az EU-n kívüli országok aggodalma hazánk jövőbeli agrárkereskedelme miatt fogalmazódott meg. Miután a magyar mezőgazdasági termékek védettsége alacsonyabb az uniósnál, a taggá válás után ez elérheti az EU-s mértéket, kereskedelmi hátrányt okozva ezzel harmadik országoknak. Az efféle hatások azonban ma még nem jelezhetők előre, elsősorban az unió bizonytalan mezőgazdasági politikája miatt. Ráadásul hazánkat is köti az a WTO-szabályozás, amely szerint egy regionális integrációba való belépés után a külső országokkal szembeni szabályozás nem lehet restriktívebb a csatlakozást megelőzőnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik