Gazdaság

TŐKE-LIBIKÓKA A FOTEXNÉL

Technikai jellegű alaptőke-csökkentést hajtott végre a Fotex Rt. július 10-ei közgyűlésén. A 361,5 millió forintos leszállítás azért vált szükségessé, mert az új társasági törvény szerint a sajátrészvény-bevonás esetén ezt meg kell tenni, márpedig a márciusi közgyűlés ilyen mértékű bevonásról döntött. Az alaptőke így 6,25 milliárd forint lett, ez azonban nem sokáig marad így: a közgyűlés felhatalmazást adott az igazgatóságnak arra, hogy évente 2 százalék erejéig részvényt bocsásson ki menedzseropcióra. Vagyis az eredeti alaptőkét már az idén elérhetik, amennyiben a jogosultak élnek a jogukkal. A közgyűlés ezen felül felhatalmazta az igazgatóságot a törvény által engedett maximális, 5 százaléknyi sajátrészvény-vásárlásra is. A részvényesek a felügyelőbizottság tagjává választották az ismert gazdasági jogászt, Sárközy Tamást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik