Mivel a légi közlekedés több ágazatot érint – például az ipart, a kereskedelmet, az idegenforgalmat, a környezetvédelmet -, a légiközlekedés-politikáról készülő koncepcióról a kormány határoz majd, várhatóan az év végéig. A központi összehangolás fontosságát mutatja az is, hogy eddig a jobb kéz sokszor nem tudta, mit csinál a bal. Jó példák erre a határnyitás és a benzinforgalmazás anomáliái, de az is, hogy míg az Országos Területfejlesztési Koncepció közös katonai-polgári célú hasznosításra Mezőkövesd, Kecskemét, Taszár és Tököl repülőtereit veszi számításba, addig az ugyanerről szóló 1998. májusi kormányhatározatok Taszárt, Kecskemétet, Pápát, Szentkirályszabadját és Szolnokot említik meg.
- 06:51 Nagy Márton: A várakozások nem azért nem jöttek be, mert a kormány rosszul számolt, hanem mert olyan külső feltételek nem teljesültek, amelyekre mindenki épített
- 06:49 Kiderült az internetezőknek, hogy Mészáros Árpád Zsolt fia, Bende is jól énekel, miután megosztott egy videót erről
- 06:35 Autóbalesetben meghalt Vince Zampella, a Call of Duty-videójátékok egyik legfontosabb alkotója
- 06:30 Kihívta a rendőröket a betlehemi pásztorra, mert betörőnek nézte
- 06:19 Donald Trump: Meg kell szereznünk Grönlandot
- 05:58 Félelem és reszketés külföldön, itthon minden csupa jó: beépült a kormányzati narratíva a celebek és influenszerek tartalmaiba
- 05:45 Ezért felejtsük el inkább a bolti cinkegolyót
- 05:20 Elárverezik Benito Mussolini fényűző nyaralóját
- 04:50 Ő hozott hírt a keleti magyarokról
- 04:21 Basszus! – a tudósok szerint a káromkodás sokat segíthet a sportban
- 04:10 Karácsonyi túlevés: így előzheti meg a refluxot
- 03:33 Sikertelen merénylet: közelről lőttek rá az olasz kerékpáros csapatra
- 00:00 A tartósság lett az új prémium – a HONOR válasza a piaci változásokra
- 21:23 Minden nyugdíjasnak levelet küldött a kormány az állítólagos Tisza-adóról az Ügyfélkapura és a DÁP-ra
- 20:51 „Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!” – 25 éves lett a Számkivetett, amit Tom Hanks egyedül vitt el a hátán
- 20:51 „Wilson, ne haragudj! Sajnálom! Sajnálom!” – 25 éves lett a Számkivetett, amit Tom Hanks egyedül vitt el a hátán
- 15:09 Van, ahol több 10 centi hó is várható karácsonykor
- 18:22 Curtis a Belügyminisztériumban: kiderült, milyen rendezvényen lépett fel a rapper
- 19:11 Magyar Péter: Mintha a gyurcsányi idők végét élnénk
- 03:33 Sikertelen merénylet: közelről lőttek rá az olasz kerékpáros csapatra
- 16:10 Visszatérhetnek az orosz kézilabdacsapatok, a szövetség a magyarokkal és a spanyolokkal is tárgyalt
- 20:00 Kirabolt egy boltot, majd szétosztotta a termékeket a szegények között egy banda Montrealban
- 17:52 A Csillag Születik győztesei elárulták, mit terveznek a 24 millió forintos fődíjjal
- 19:58 Hercegi címét elhagyva vett részt Harry herceg egy aspeni lovaspólómeccsen
- 15:35 Katolikus filozófiatörténész a kampányoló papokról: A kereszténységtől idegen a hazug propagandák terjesztése
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
