Ha hullámzásokkal is, de az elmúlt nyolc évben számottevően bővült a külkereskedelmi áruforgalom értéke. Dollárban számolva a kivitel az 1991. évi alig 10 milliárd dollárról 1997-re 19 milliárdra, az import pedig 11 milliárdról csaknem a duplájára nőtt. Ennek nyomán az export GDP-ben mért aránya tavaly megközelítette a 47, az importé pedig a 48 százalékot, miközben a hasonló nagyságú Benelux-államoknál e mutatók 70-80 százalékon állnak. Ugyanakkor az egy főre jutó export a viszonylag kicsi és nyitott európai gazdaságokban továbbra is nyolc-tízszerese az itteninek.
A külkereskedelem földrajzi szerkezetének átalakulása már a nyolcvanas években elkezdődött; 1991-től – a rubelről a dollárelszámolásra való áttéréssel és a KGST-piac összeomlásával – ez a folyamat felgyorsult. Tíz éve még a kivitel több mint fele az akkori közép- és kelet-európai szocialista országokba jutott – ez az arány 1992-re 20 százalékra esett vissza, tavaly pedig 19 százalék körül volt. (A behozatalnál 50-ről ugyancsak 19 százalékra esett e kör részesedése.) Így a kivitel négyötöde ma már a fejlettekhez, elsősorban az OECD-tagállamokba irányul, ami egyértelműen a versenyképesség javulását mutatja.
A legfontosabb partnerek sorában – miként a háború előtt – ma Németország az első: ide az export több mint egyharmada kerül, s az import 27 százaléka származik onnét. Ezt az osztrák, az olasz, a francia, a holland és a belga piac követi. Az összforgalmat tekintve a harmadik legnagyobb partner Oroszország; e relációban az energiahordozó-import a meghatározó.
A magyar-német forgalomban tavaly majdnem 1,5 milliárd dollár többlet keletkezett, miközben az összes többi uniós tagországgal szemben – Spanyolország és Görögország kivételével – deficitet mutatott a mérleg. Bár az arányok kísértetiesen hasonlítanak a valamikori Szovjetunió részesedésére, a párhuzamnak itt vége is szakad. A világ fejlett régiójában betöltött beszállítói szerepkör ugyanis hosszabb távon a versenyképesség feltétele, míg a volt szovjet piac kielégítetlen igénye az alacsony színvonalú termelést konzerválta. A gazdaságot dinamizálja a húzóágazatnak számító közúti járműgyártásba, illetve elektromos és elektronikai iparba áramló német tőke. Ezeken a területeken főként az alkatrészek és részegységek beszállítására szóló együttműködések bővültek. E termékkörök aránya az elektronikai területen az éves magyar export negyedét-ötödét, a közútijármű-gyártásban pedig több mint 10 százalékát teszi ki. A német piactól való függés konjunkturális szempontból persze kockázati elemeket is tartalmaz.
A Szovjetunió utódállamai a kivitelből 7, a behozatalból 11 százalékkal részesednek – ezen belül Oroszország megfelelő adatai 5 és 10 százalék körüliek. A FÁK-államok összességét tekintve a forgalom bővítésének legfőbb akadálya, hogy az ottani reálkeresetek és beruházások nem emelkednek, a munkanélküliség nő vagy stagnál, szigorodnak a behozatali korlátok, s romlanak a fizetési és valutakonvertálási feltételek. A viszonylag magas szállítási költségek mellett továbbra is nagy a kockázat, a biztosítás drága.
A kivitel árufőcsoportok szerinti szerkezete egy fejlett ország képét mutatja (lásd a grafikont a 30. oldalon). Az elmúlt nyolc évben végbement legfontosabb szerkezeti változás, hogy az anyag- és energiaigényes ágazatok termékeit fokozatosan kiszorították a viszonylag munkaigényes gyártmányok. A fejlett országokba, elsősorban az Európai Unióba (EU) irányuló exportban nő a fémfeldolgozásban, a villamosgép- és járműgyártásban előállított, K+F-igényes termékek aránya. Mindez a nemzetközi munkamegosztásban egy alapvetően újszerű részvételre utal: az olcsó anyagimportra alapozó speciálizációt felváltotta a nem túl drága, ám szakképzett munkaerőre építő gyártmány- és exportszerkezet. A hangsúly – a szomszédok bérekben mutatkozó versenyelőnye okán – mindinkább a tudásigényes tevékenységekre helyeződik.
A kilencvenes évek elejétől a leggyorsabban a gépipari termékek, a gépek és gépi berendezések forgalma nőtt. Az ebbéli export palettájáról – az előállító nagyvállalatokkal együtt – eltűntek a „szovjet” időjárásra és útviszonyokra kifejlesztett autóbuszok, a csak nagyüzemi művelésre alkalmas mezőgazdasági gépek, a korszerűtlen vasúti járművek, villamos gépek és híradástechnikai termékek. Alapvetően módosult a kivitel relációs szerkezete is. Amíg a nyolcvanas években a magyar gépipar gyártmányainak 70-80 százaléka a keleti piacokon talált gazdára, addig napjainkra ez az arány lényegében megfordult, a fejlett országok javára. A külkereskedelmi forgalom áruszerkezeti csoportosítása 1996-tól megváltozott, s ez befolyásolta a tavalyi struktúrát is: a gépek és berendezések aránya emelkedett, a feldolgozóipari cikkeké csökkent.
A gépipari exportboom a nálunk megtelepedett multik gyártására (híradástechnikai, jármű-, irodagép- és számítógép-alkatrészek), ezen belül döntően a német piacra történő beszállításra épül. Azaz az árucsoportokat és a földrajzi megoszlást tekintve még egyaránt viszonylag szűk körre és piacra korlátozódik, konjunkturális szempontból tehát sérülékeny. A gépek forgalmában a néhány éve még jellemző évi 1-1,5 milliárd dolláros importtöbblet 1996-ban 760 milliósra, tavaly pedig 125 millió dollárra csökkent, s az idei első négy hónapban már 70 milliós exporttöbbletet regisztráltak.
A fejlődés árnyoldala, hogy a kivitelben korábban meghatározó szerepet játszó, természeti adottságaink folytán kedvező feltételű agrárexport – élelmiszer, ital, dohány – aránya a nyolc-tíz évvel ezelőtti 20-25 százalékról 1997-re 13 százalékra esett. Ez nagyrészt a volt szovjet piac összeomlásának és a váltást nehezítő gyenge versenyképességnek a következménye, de szintén „elévülhetetlen” szerepet játszott benne az agrárium ésszerűtlen privatizációja. Ennek következtében ugyanis nemcsak zuhant a mezőgazdasági termelés, hanem szűkült az exportálható árualap is. Tekintettel arra, hogy a külkereskedelmi mérlegben hosszú éveken át ez az árufőcsoport rendszeresen 1,5-2 milliárd dollár körüli exporttöbblettel zárt, a tendencia nem látszik kedvezőnek. A kép teljességéhez tartozik, hogy az értékbeni növekedés csökkenő árak és növekvő exportvolumen mellett következett be, a kivitel jövedelmezősége tehát romlott.
A magyar importban a kivitelhez hasonló változások történtek. A beszállító szektor kiépülésére utal, hogy a gépipari import nagyrészt a kiviteléhez hasonló árucsoportokra terjed ki. A kilencvenes évek elejétől különösen az EU-val, ezen belül Németországgal lebonyolított forgalomban nőtt az iparágon belüli kereskedelem. Az energiabehozatal arányának tartós csökkenése a korszerűsödő, kevésbé energiaigényes ipari termelésnek és háztartási gépparknak köszönhető, de szerepet játszanak benne az áralakulás konjunkturális tényezői is.
