1997. február
A bíróság felmenti Mihályi Gábort, Budapest V. kerületének volt polgármesterét, akit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádoltak az önkormányzat tulajdonában álló Dorottya utca 6. szám alatti irodaház elidegenítése kapcsán.
1997. április
Bűncselekmény hiányában felmentik a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány volt kuratóriumi elnökét, Slosár Gábort, illetve az alapítvány vezetőjét, Holló Zsuzsannát a folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól.
1997. június
A Fővárosi Bíróság büntetőtanácsa első fokon Kunos Pétert, az Agrobank vezérigazgatóját, és Kovács Mihály elnököt bűncselekmény hiányában felmenti az ellenük emelt vesztegetés vádja alól.
1997. október
A bíróság felmenti a csődbűntett vádja alól Lupis Józsefet, ugyanakkor – mint a Lupis Brókerház Rt. vezetőjét – sikkasztás és magánokirat-hamisítás vádjában bűnösnek találja, s ezért 2 évi börtönbüntetésre ítéli, 3 évi próbaidőre felfüggesztve.
1998. január
Adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt eljárás indul Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke ellen, akit azonban a Fővárosi Bíróság valamennyi ellene emelt vádpont alól felment; az ítéletet az ügyész, a védelem és a vádlott tudomásul veszi.
1998. március
Az első fokú bírói döntés szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár volt főigazgató-helyettese különösen nagy vagyoni kárt okozó hanyag kezelés vétsége, míg a CM Klinikák Rt. elnök-vezérigazgatója különösen nagy vagyoni kárt okozó csalás bűntettét követte el. A bíróság ezért Illés Bélát 300 nap szabadságvesztésre, vagy napi ezer forint megfizetésére, Oláh Lászlót pedig 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítéli.
1998. április
Eső fokú ítéletében 9 év börtönbüntetésre, 10 év közügyektől való eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítéli Stadler József akasztói vállalkozót a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, többek között csalás és adócsalás miatt.
1998. május
Az első fokú bíróság többrendbeli, különösen nagy kárt okozó csalás, közokirat-hamisítás, vesztegetés, sikkasztás, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt börtön-, illetve pénzbüntetéseket szab ki a Bárd-Peitler-ügy 11 vádlottjából 9-re. Peitler Miklóst 6 év börtönbüntetésre és 5 millió forint értékű vagyonának elkobzására, Bárd Istvánt 4 év börtönre és 4 év foglalkozástól eltiltásra, továbbá 200 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélik.
1998. május
A Legfelsőbb Bíróság jogerősen 2 év börtönre, továbbá 1,5 millió forint pénzbüntetésre és 4 év közügyektől való eltiltásra ítéli Kunos Pétert, az Agrobank Rt. volt vezérigazgatóját. Kovács Mihály, a bank egykori elnöke 1,5 évi – 3 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztést, továbbá 2 millió forint pénzbüntetést kap.
1998. május
Zemplényi Györgyöt 33 vádpontból 20-ban elmarasztalja az első fokú bíróság. Az úszószövetség volt elnökére halmazati büntetésként 4 év fogházat, 6 év közügyektől való eltiltást, továbbá 600 ezer forint perköltséget szabnak ki.
1998. június
Hétrendbeli, különösen nagy kárt okozó csalás, egyrendbeli, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette, és négyrendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt a Legfelsőbb Bíróság 6 évi börtönbüntetésre ítéli Lupis Józsefet. Mellékbüntetésként 8 évre eltiltja a közügyek gyakorlásától, teljes vagyonelkobzást szab ki rá, s 1 millió 260 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezi.
