Úgy tűnik, nem csupán szakmai, de politikai értelemben is beérett a munkája: a Fidesz-MPP belső körét, szakértői gárdáját volt szakkollégisták alkotják. Volt ebben valami tudatos felkészülés?
– Szervezeti vonatkozásban semmiképpen sem. Szociológiai értelemben persze egy kicsit más a helyzet. A szakkollégiumi mozgalom olyan értékeket próbált közvetíteni, amelyek a mai magyar társadalom számára fontosak. Nem véletlen tehát, hogy ennek a mozgalomnak a gyümölcse éppen most érett be.
Az Ön vezetésével az elmúlt négy esztendőben gigászi méretű empirikus kutatás folyt a vállalati szférában, Versenyben a világgal címmel (Figyelő, 1996/4. és 47. szám, valamint 1997/44. szám). Mennyiben volt ez valamilyen felkészülésféle a kormányzati sze-repre?
– Ennek semmi esetre sem nevezném. Az azonban mindenképpen szándékunkban állt, hogy befolyásoljuk a gazdasági környezetet meghatározó politikát. Abból a feltevésből indultunk ki, hogy a gazdaság már túljutott az átalakulás első, sokkoló fázisán. Azt gondoltuk, hogy immár érdemes összehasonlítani: mennyire veszi fel a versenyt a honi vállalati kör nyugati társaival, és mire van szüksége ahhoz, hogy még inkább versenyképes legyen.
A tanulmányok összegzéséből az derült ki, hogy a hazai gazdaság lényegében piaci alapon működik, s a mikroszféra sokkal jobb és főleg ígéretesebb állapotban van, mint amit a makromutatókból a legtöbben kiolvasnak. Leendő miniszterként nem zavaró, hogy ezt a vállalati kört már nagyon csekély mértékben tudja befolyásolni az állam?
– Ez egyáltalán nem zavar, sőt: a tanulmány készítése során szerzett ismereteim – az üzleti tapasztalataimmal együtt – nagyon sokat segítenek majd abban, hogy a várható vállalati magatartás ismeretében hozzak döntéseket. Gazdasági filozófiám – ha szabad ezt a kifejezést egy kicsit nagyképűen használnom – ma is liberális ihletettségű. Azt gondolom, hogy az államnak az üzleti életben betöltött szerepét nagyon erőteljesen korlátozni kell, bár nem vagyok szélsőséges, tehát nem „éjjeliőr államra” gondolok.
Noha az Országos Tervhivatal neve elég rosszul cseng, megszüntetése óta mégis mindenki beszéli, hogy szükség volna stratégiai tervezésre. Hogyan lehet ezt a Gazdasági Minisztérium keretében megvalósítani anélkül, hogy a tárca – a Tervhivatalhoz hasonlóan – olyan ügyeket próbálna befolyásolni, amelyekhez semmi köze?
– Vannak a világon jó példák stratégiai tervezéssel is foglalkozó minisztériumokra. Ennél azonban fontosabb, hogy az általam elképzelt gazdasági stratégiakészítés egészen más filozófiából indul ki, mint az egykori Tervhivatal. Mi nem akarjuk megmondani, hogy mit kell tennie egy vállalatnak, s a cégek gazdálkodásának kereteit sem akarjuk megszabni. Sokkal inkább szolgáltatni szeretnénk, bővíteni a vállalatok cselekvési terét. Nyilvánvaló persze, hogy emellett vannak igazgatási funkciók is, amelyeket el kell látni.
A központi gazdasági szerepvállalás egyik leginkább ellentmondásos formája az állam vállalkozói vagyona. Kívánja-e szűkíteni a tartósan állami tulajdonban maradó elemek körét, s milyen elképzelése van e vagyon kezelésének szervezeti formájáról? Akarja-e folytatni a privatizációt?
– Az állami vagyon felügyelete minden valószínűség szerint nem hozzám, hanem a Miniszterelnöki Hivatalhoz, ott is személyesen Stumpf István miniszterhez fog tartozni. A konkrét szervezeti megoldások kialakítása még hátravan. A privatizációt szerintem folytatni kell, ennek mértéke azonban már nem lesz olyan hatással sem a gazdasági folyamatokra, sem a költségvetésre, mint volt a korábbi években. Van azért egy-két nagyobb falat, amelyeket el kell adni. A tartósan állami kézben maradó vállalatok kezelésére pedig – minthogy ennek nagyon különböző okai lehetnek – differenciált eszköztárat kell találni.
A korábbi privatizációs szerződéseket is érinti az új kormánypártoknak az a programpontja, mely szerint – az infláció fékezése érdekében – felül kell vizsgálni a tarifa-indexálás rendszerét. Visszatekintő indexálás helyett előretekintőt akarnak bevezetni. Ugyancsak szerződésmódosítást igényelne az energiaszektor magánosításakor 8 százalékban garantált eszközarányos nyereség csökkentése. Ezeket a megállapodásokat milyen módon kívánják felülvizsgálni?
– A „felülvizsgálat” kifejezés nagyon rosszul hangzik. Annak a képzetét vetíti előre, mintha egyoldalú, erőszakos beavatkozás történne, holott ilyen nem lesz. Nagyon fontosnak tartom, hogy betartsuk azokat az ígéreteket, amelyeket az állam szerződés formájában másoknak tett. Azt viszont én ígérem, hogy ezek tartalmát a közgazdasági ésszerűség szempontjából megvizsgáljuk. Egyrészt azért, hogy tanuljunk belőlük – s mi ne kövessünk el a korábbiakhoz hasonló hibákat -, másrészt viszont tárgyalások útján kísérletet tehetünk a megváltoztatásukra is. Egy ilyen gyorsan változó világban egyetlen gazdasági partnernek sem célszerű hosszú távon merev feltételeket támasztania.
A privatizáció kifutásával felmerül a kérdés: miként lehet megtartani az ország tőkevonzó képességét? Ennek érdekében terveznek-e további befektetési kedvezményeket?
– Módom volt konzultálni néhány nyugat-európai ország nagykövetével. E beszélgetésekből is egyértelművé vált számomra, hogy a befektetőket sem az infrastruktúra, sem az adókedvezmény nem érdekli annyira, mint a stabilitás. Ha a gazdaságpolitika kiszámítható, a befektetők jönnek maguktól is. Persze, hogy milyen mértékben, az már egyáltalán nem mindegy. A tőkebeáramlás természetesen függ a nemzetközi tőkepiacoktól. Ebből a szempontból nem rossz a helyzetünk: a viszonylag stabil térségek közé tartozunk, az ország nemzetközi megítélése továbbra is jó. A tőkebevonás feltételei tehát adottak, s ez nem csupán összegszerűségében jelentős, de legalább annyira meghatározó közvetett társadalmi hatását tekintve is: növeli a foglalkoztatást, értelmes munkát ad, csökkenti a társadalombiztosítási igényt. Egyszóval igen hasznos. Csak stabilitás kell hozzá.
Milyen formáit tudja elképzelni a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások fejlesztésének?
– A kis- és középvállalkozások számára egyenlő versenyfeltételeket kell azonban teremteni számukra a nagyokkal. Így az előbbi kör is képes lesz majd kedvező finanszírozási feltételekhez jutni. Ehhez persze részben új intézményeket kell életre hívni, részben a meglévőket mozgósítani. Személyes tapasztalataim alapján mondhatom: a hazai kis- és középvállalkozások igazi gondja az, hogy a beilleszkedésük, beágyazottságuk nem megfelelő. Képesek megtermelni az árut, de nem tudnak a piaccal kommunikálni. Nem tudnak tárgyalni, nem kielégítőek a jogi ismereteik. A kisvállalkozó ott áll elesetten a piacgazdaság kellős közepén, s nem képes eladni az áruját. Ezért annak a hosszabb távú feladatnak tulajdonítok nagyobb jelentőséget, hogy e kör számára az oktatáson, a képzésen, az információs rendszereken, az inkubációs szolgáltatásokon keresztül nyújtsunk segítséget.
Tud-e majd hatást gyakorolni a jogalkalmazás felgyorsítására?
– Tisztában vagyok azzal, hogy a bírósági ítéletek elhúzódásának rengeteg negatív hatása van, s főleg nagyon sokba kerül az érintetteknek. Némileg gyorsult ugyan a bíróságok munkája, ám még korántsem felel meg a piacgazdasági feltételrendszernek. Attól tartok azonban, hogy erre nagyon korlátozottan és áttételesen tudok csak hatni.
Milyen főcsapásirányt határozott meg a külgazdasági politikával kapcsolatban?
– Nekünk most az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz mérhető fontosságú, más nemzetközi gazdasági feladatunk nincsen. Ez foglalja el a központi helyet.
Az integráció ügyét sokan külpolitikai kérdésnek tekintik. Felügyelete is a Külügyminisztérium alá kerül, holott a tárgyalások gyakran kemény gazdasági kérdésekről folynak. Nem tartaná szerencsésnek a külgazdasággal is foglalkozó tárca alá sorolni az uniós ügyeket?
– Jónak tartom, hogy ennek a tevékenységnek a központja a Külügyminisztériumban van. Martonyi úr garanciát jelent arra, hogy maximális hatékonysággal folyik majd a munka. Amennyire kívülállóként megfigyelhettem, e téren profi apparátus alakult ki, amely jól működik. Persze fokozott összehangolásra lesz szükség, de ezt sem én találtam ki, csak szeretném folytatni a külügyi és az ipari tárca közötti együttműködést.
Támogatná-e, hogy a magyar vállalatok visszahódítsák elvesztett közép- és kelet-európai piacaikat?
– Jelentős kihasználatlan lehetőségek vannak ezeken a piacokon, nem ártana, ha többet kereskednénk arrafelé. Azt azonban nem tudom, hogy ezt milyen eszköztárral lehet segíteni. Éppen ezért nagyon szeretnék konzultálni azokkal a kereskedőkkel, befektetőkkel, akik e régióban már sikereket értek el. Mert nem igaz, hogy csak a maffiakapcsolatokon keresztül lehet azon a tájékon érvényesülni. Kellő tapasztalatok birtokában talán valamiféle átfogó koncepcióval is előállunk majd, ilyen azonban egyelőre nincsen.
Égető társadalmi alapprobléma az ország több részre szakadása. Ez nyilvánvalóan stratégiai kérdés, ugyanakkor megoldása elsősorban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozik majd. Hogyan oszlanának meg a kompetenciák a két tárca között?
– Gazdasági stratégiát készíteni anélkül, hogy az ember hatást tudna gyakorolni a területfejlesztésre, meglehetősen nehéz. Nem titkolom: küzdöttem azért, hogy a területfejlesztés a gazdasági minisztériumhoz tartozzon. A politikai alku azonban más megoldást hozott, ami igen komoly koordinációs igényt támaszt. Még nem volt alkalmam egyeztetni Torgyán úrral.
Azért csak megbeszélte gazdaságpolitikai elképzeléseit másokkal?
– Urbán Lászlóval, Surányi Györggyel, Járai Zsigmonddal és másokkal persze felvettem a kapcsolatot. Őket azonban már korábbról ismerem, s feltehetőleg akkor is beszélgettem volna velük, ha nincs a kormányváltás. Olyanokkal azonban, akikkel eddig semmilyen kapcsolatban nem álltam, csak a hivatalos miniszteri felkérés birtokában áll majd módomban egyeztetni. Gondolom, erre a napokban sor is kerül.
