Főként az áruszállítási teljesítmények 14 százalékos többlete és a 12 százalékos termelékenység-javulás okán, a tervezetthez képest kedvezően alakult a MÁV Rt. első öt havi gazdálkodása. A vállalat az időarányosan tervezett 2,2 milliárd forintos veszteséghez képest 2,7 milliárdos eredményjavulást ért el. (Az értékelésnél azonban figyelembe kell venni, hogy a pályák, illetve a járművek felújítására fordított kiadások főként az év második felében jelennek meg.) Az üzleti tevékenység – vagyis az áruszállítás és a teherfuvarozás – összes bevétele 2 milliárd forinttal haladta meg a kiadásokat. A teljesítmény növelését a jövőben a kombinált áruszállításra építő logisztikai szolgáltató központok is segítik (Figyelő, 1998/24. szám). Eddig az ország tíz pontján indultak meg az előkészítő munkálatok. A budapesti és a székesfehérvári után a legjelentősebb logisztikai központ Győrött lesz, ahol lapunk megjelenésének napján írják alá a Kombinwest Kft. nevű társaság alapító okiratát. E cég hozza létre, s elkészülte után üzemelteti is majd a győri kombiterminált.
- 21:46 Éhező kutyái ették meg a korábbi állatgondozót, a koponyáját is megrágták
- 21:33 A nap legfontosabb hírei - 2026.01.13.
- 21:03 Megosztja a lengyeleket, hogy Orbánék védőernyőt tartanak a megvádolt politikusaik fölé
- 20:45 Csigákat akart megnézni, de beesett a medencébe, kétszer kellett újraéleszteni a kislányt
- 20:28 Harsányi Levente szerint életveszélyesek a zuglói utcák, a „nullával egyenlő” az önkormányzat segítsége
- 20:27 Grönlandi miniszterelnök: Inkább Dánia
- 20:18 Orbán: Tartós marad a hideg, meghosszabbítjuk a szociális tűzifa programot
- 19:39 O1G-t rajzoltak a családi kocsi havas szélvédőjére, a fideszes egyből feljelentést tesz
- 19:34 Sértés, szégyen, megalázás – botrányos a helyzet a téli olimpia előtt
- 19:12 Tóth Gabi szerint manipulálták a Fidesz-kongresszusos fellépéséről készült videókat, hogy rosszabbul szóljon a hangja
- 19:09 A BKK bevárja a későn érkező repülőgépeket
- 19:04 Így tüntettek Hadházy Ákosék zebrás lufival a metsző hidegben - galéria
- 18:57 Gyászszertartást tart egy japán rovarirtógyár a tesztelés során elpusztult rovarok emlékére
- 18:22 Moszkva elítéli a nyugati beavatkozást Iránban
- 18:14 Kiderült, mikor és hol temetik el Tarr Bélát
- 10:25 Megdöbbent egyik olvasónk a januári nyugdíja láttán – utánajártunk, mi történt
- 12:29 Soha nem szabadulhat a tamási rém, aki megásatta a sírját Máriával, majd később lemészárolta a gyermekei előtt
- 15:07 „A kérdés csak az…” - így kommentálta Török Gábor, hogy Sulyok Tamás kiírta a választás időpontját
- 09:35 Magyar Péter válasza a szlovák elnöknek: Nem fogjuk elfogadni, hogy földeket kobozzonak el magyaroktól
- 11:14 Mangó Gabriella: Orvosként azért imádkozom, csak nehogy kórházba kerüljek
- 07:01 Megyeri Csilla: Egy kórházban megkaptam, hogy ugye tudom, hogyha természetes úton szeretnék szülni, fél lábbal a sírban leszek?
- 15:30 Paródia, szekunder szégyen vagy jó stratégia? – így látja a Z generáció a Fidesz TikTok-videóit
- 17:11 Letaszították Scarlett Johanssont a trónról: már nem ő a legnagyobb bevételt hozó filmsztár
- 13:04 Vidnyánszky Attila visszaszólt Nagy Ervinnek: „A Zámbó Jimmy-alakításod bátorít fel ennyire?”
- 16:12 Trump üzent az irániaknak: A segítség úton van
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
