A Balassa-Samuelson modell által elemzett jelenség a rendszerváltás óta eltelt hat évben jól megfigyelhető hazánkban: a szolgáltatási ágazat termelékenyégi növekedésének lemaradása a feldolgozóiparétól a valuta reálfelértékelődéséhez vezet. Hozzá kell tenni azonban, hogy ez a jelenség nem mindenhol érvényes. A Nemzetközi Valutaalap egyik 1996-os tanulmánya megvizsgálta néhány gyorsan fejlődő ország valutája reálárfolyamának tényezőit. Ez az elemzés kimutatta például, hogy Japánban a felértékelődés nem a szolgáltatási ágazatok relatív megdrágulása révén, hanem jórészt a feldolgozóiparon belül ment végbe. Ez azt jelenti, hogy a termelékenység kirobbanó növekedése nem az ágazat egészét jellemezte, csak az exportra specializált óriásvállalatokat. Érdekes Szingapúr példája is, ahol az utóbbi két évtizedben a szolgáltatások termelékenysége gyorsabban nőtt, mint a feldolgozóiparé. Thaiföldön és Indonéziában viszont a reálárfolyam egyáltalán nem mutat hosszú távon semmilyen trendet. Egyesek ezt azzal magyarázzák, hogy ezekben az országokban a növekedésnek valójában nem az ágazatonkénti termelékenység javulása a hajtóereje, hanem a lakosság átáramlása a mezőgazdaságból az iparba, azaz az alacsonyabból a magasabb termelékenységű szektorba. Ez ugyan egy főre vetítve nagy növekedést eredményez, ám a bővülés iparágakon belül már nem olyan drámai. (A mezőgazdaság és ipar közötti strukturális átalakulás „hozama” kétes értékű növekedés, ami az említett két országban még nagy növekedési ütemeket produkál, de ezt a hozamot nálunk már régen „learatták”.) Az „igazi” Balassa-Samuelson jelenséget 1973 és 1993 között Korea mutatta csak. Úgy tűnik, hogy az efféle „igazi” termelékenység-növekedés az, amely egy érettebb gazdaságban szerepet játszhat. Mostanság hazánkat is ez jellemzi, s remélhetőleg így lesz ez a jövőben is.
