Sokan a szakma „nagy öregjeként” tisztelik Önt. Hogyan került a gabonaüzletbe?
– Bonyolító gyakornokként több mint két évtizede léptem be az Agrimpex külkereskedelmi vállalathoz. Pár év múlva azzal bíztak meg, hogy néhány kollégával együtt a chicagói tőzsdén szójadarát „hedzseljünk”, fedezett üzleteket kössünk. A gabonával 1979-ben kerültem kapcsolatba. A nyolcvanas évek elején a rotterdami növényolajpiacon dolgoztam. A cégnél 1984-ben vezérigazgató-helyettes lettem, majd 1987-től vezérigazgató. Ha jól tudom, Magyarországon akkor én voltam a legfiatalabb vállalatvezető.
Mekkora többletet adott az üzleti életben a nemzetközi piacokon szerzett gyakorlat?
– Mivel az Agrimpex 1989-ig monopolhelyzetben lévő állami vállalat volt, ennek kezdetben nem sok hasznát láttam. Fix volt a jutalék. A piacgazdasági nyitással azonban kialakult az érdekeltség; onnantól mérhető a vezetés sikere. Míg 1987-ben 100-120 millió forint volt a vállalat eredménye, addig három év múlva már elérte az egymilliárdot. Méghozzá csökkenő áruforgalom mellett, hiszen egyre több szereplője lett a piacnak, beindult a verseny. Ezért kezdtük el 1989-90-ben a terménytőzsde szervezését is.
Azután mégis elment az Agrimpextől, ráadásul meglehetősen gyorsan. Egyesek még az ajtócsapódást is hallani vélték…
– Az ajtócsapdosás nem igaz. Különféle okok vezettek oda, hogy eljöttem. A céggel azután 1994 februárjában megállapodást kötöttem, melyben kikötötték, hogy jó ideig nem tevékenykedhetek a gabonakereskedelemben. De azután májusban született egy másik szerződés is, amely ezt már nem korlátozta.
Volt helyettesével, Orbán Imrével 1994-ben, 350 millió forintos tőkével alapították az Agrograint, amelynek – úgy tudni – még az említett első szerződés miatt lett két vezérigazgatója. Orbán Imre foglalkozik a gabonaüzlettel, Ön pedig az egyéb ügyekkel.
– Ez így nem pontos; én például a gabonatermeltetéssel is foglalkozom, de valóban van munkamegosztás köztünk. Amúgy a cégcsoport 35 százalékos tulajdonosa a Cargill, a világ egyik meghatározó gabonaipari cége, amelynek 75 milliárd dolláros az éves forgalma. A finanszírozást pedig a CIB és az OTP Bank biztosítja.
Az Agrograin hányadik helyet foglalja el a gabonás cégek rangsorában?
– Megítélésem szerint a három tagból álló Agrograin-csoport ma már a legnagyobb hazai gabonaipari érdekeltség, éves konszolidált forgalma tavaly elérte a 37 milliárd forintot. Szükség is van ekkora „csapatra” az uniós csatlakozás utáni versenyképességhez. Ha lehetőség adódik, a további cégvásárlás elől sem zárkózunk el. De nemcsak az Agrograin növekszik, javában tart a koncentráció az egész hazai mezőnyben. Szerintem hamarosan három-négy – részben külföldi érdekeltségű – nagyvállalat kezében összpontosul majd a teljes piac.
A Cargill szakmai befektető. Nem fél attól, hogy a multinacionális óriás a piacért társult, s bekebelezi a cégét?
– Erről szó sincs, sőt: a Cargill piacot hoz. A hálózatán keresztül új értékesítési csatornákhoz jutottunk olyan országokban is, ahová idáig sohasem, vagy ritkán szállítottunk. Emellett első kézből olyan értékes információkat kapunk a nemzetközi piacokról, amelyet máskülönben nem szerezhetnénk meg. A Cargill számára az volt fontos, hogy megvesse a lábát a térségben. A szimbiózis így sikeresnek bizonyult.
Az egyik piacvezető cég tulajdonosaként Ön miként oldaná meg a jelenlegi gabonamizériát?
– Az állam a garantált árral már kötelezettséget vállalt arra, hogy tonnánként 18 ezer forintért felvásárolja a feltételeknek megfelelő búzát. Ez körülbelül egymillió tonna. Technikai részletkérdés, hogy ezt költségvetési forintokból, vagy hitelből teremtik elő. Ha a kabinetnek szerencséje van, a készlet későbbi értékesítésekor akár ráfizetés nélkül is végződhet a kaland, bár az előrejelzések alapján 3-4 milliárd forintos veszteség várható. A nagy kérdés az, hogy a csaknem 5 millió tonnás termés többi részével mi lesz. A termelők egy jelentős része ugyanis az idén túlspekulálta magát – nem adta el időben, még viszonylag jó áron a gabonát. Amikor 1995-ben megugrottak a búzaárak a nemzetközi piacokon, a gazdák a részüket követelték a kereskedők extra nyereségéből. Most néhányan elvárják, hogy az állam kártalanítsa őket, mert rosszul spekuláltak.
A legutóbbi kerekasztal-tárgyaláson elhangzottak alapján milyen megoldás jöhet szóba?
– A piacot nyomasztó gabonától meg kell szabadulni. A terméktanáccsal együtt azt javasoltuk, hogy az állam felvásárlással, illetve raktározási és fuvardíj-támogatással nyugtassa meg a piacot. A felvásárolt terményt pedig exporttámogatási pályázattal – aki kevesebbet kér az vihesse – máris el kell kezdeni kiszállíttatni, hogy jövőre ne alakuljon ki hasonló helyzet. A tartós megoldáshoz azonban az egész szabályozási rendszert újra kell gondolni, s meg kell szüntetni az export útjában álló felesleges korlátokat is.
Vermes András 50 éves, a külkereskedelmi főiskolán 1973-ban szerzett diplomát. Az Agrimpexnél 1967-től 1994-ig dolgozott – gyakornokként kezdte, s végül a vállalat vezérigazgatói székéből távozott. A második, jelenlegi munkahelye az Agrograin Rt., amelyet négy éve alapított pályatársával, Orbán Imrével. Angolul és németül tárgyalóképes szinten beszél. Szenvedélye az üzlet, de ha szerét ejtheti, szívesen eljár a kollégákkal teniszezni.
