Gazdaság

TÁVMUNKA MAGYARORSZÁGON – Bedolgozók

A Munkaügyi Minisztérium sikeresnek ítéli az első lezárult távmunkapályázatot, és több százmillió forintot tervez újabb munkahelyteremtő pályázatokra fordítani - jelentette be nemrégiben Kiss Péter miniszter. A tárca támogatni kívánja az efféle munkavállalók képzését is.

A távmunka-projekt keretében kiírt első pályázattal a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását kívánták ösztönözni. A rendelkezésre álló 100 millió forint felhasználásával mintegy 250 új munkahelyet sikerült teremteni. Kiss Péter szerint az egyéb feltételek egyezése esetén az elbírálásnál azokat a pályázókat részesítették előnyben, akik több munkahelyet ajánlottak, miután a keretre 500 milliós igény érkezett be.

Már kiírták a második pályázatot is, melynek célja a gyermeküket otthon gondozó, ellátás nélküli nők foglalkoztatásba történő visszasegítése. Még az idén két újabb kiírás várható; az egyik az 50 év feletti, nyugdíj előtt álló korosztály számára, a másik pedig valószínűleg egy elmaradott régiónak szólóan. A támogatások pontos összegéről a munkáltatók és a munkavállalók bevonásával döntenek.

A távmunkahelyek létesítése olcsó (a tapasztalatok szerint a költségük egyharmada egy hagyományos munkahelyének), így a támogatásuk forrásokat szabadít fel, amelyeket újabb projektekre, pályázatokra lehet átcsoportosítani. Kiss Péter úgy véli, még az idén 50-100 munkáltató 1000-2000 távmunkahelyet fog létesíteni állami támogatással. Ez pedig már eléri azt a kritikus tömeget, amely öngerjesztő folyamatként a konstrukció további elterjedését eredményezheti hazánkban. (Az Egyesült Államokban 13 millió ember dolgozik ezzel a módszerrel; többségük az utóbbi öt évben kapcsolódott be a hálózatba.)

A Távmunka Kht.-t a munkaügyi tárca azért hozta létre, hogy megteremtse az összekötő kapcsot a kormányzati szándékok és a versenyszféra érdekeltségei között. A minisztérium által indított távmunka programokat, és a munkavégzést támogató hazai szolgáltatásokat koordináló közhasznú társaság már kiadott egy regisztrációs egységcsomagot. Ez – a szükséges hardveren és szoftveren kívül – kezelési útmutatót, és sok más, a kezdéshez nélkülözhetetlen segédletet tartalmaz. A kabinet e témában összefogott a versenyszféra szereplőivel is: a projekt tudományos tanácsadói között például a Matáv, az IBM és az Albacomp neve szerepel.

A távmunka segíthet a kevésbé fejlett térségek felzárkózásában, hiszen távközlési szempontból a területi eltérések minimálisak. A Matáv három megoldáscsomagot dolgozott ki azok számára, akik távmunkahelyet szeretnének kiépíteni. Az első egyszerű, jól definiált munkák (például adatbevitel, fordítás) végzésére szolgál, analóg vonallal, digifon- és zöldszám-szolgáltatásokkal. A második pakk ISDN2 vonal segítségével már összetettebb feladatok végzésére is alkalmas: az adattovábbítás mellett hang- és videokommunikáció is folytatható. A harmadik lehetőség igény szerinti megoldás kialakítását jelenti, állandó – például bérelt vonali – kapcsolat mellett.

Az Albacomp elsősorban számítástechnikai szolgáltatóként, illetve eszközök és biztonsági azonosító rendszerek szállítójaként vesz részt a munkában. Ez utóbbira a munkavállaló egyértelmű azonosítása, az adatok titkosítása, “útközben” történő módosításának megakadályozása miatt van egyre nagyobb szükség. A kiépülő rendszereket később üzletivé lehet tenni, hiszen ugyanez az infrastruktúra adhatja az elektronikus banki szolgáltatások és a távkereskedelem (e-business) alapját is.

Már ma is legalább 10 ezer ember dolgozik távmunkában vagy ahhoz hasonló módon, például szoftvercégek fejlesztői, újságírók, grafikusok – vélik az IBM Magyarországi Kft.-nél. A cég egy év múlva költözik be új székházába, melyet már eleve úgy alakítanak ki, hogy 80 kolléga távmunka-végzéssel kapcsolódik majd a közös munkába – így nyugodtan merik ezt a megoldást ajánlani másoknak is.

A “távdolgozni” szándékozók számára a távoktatás is fontos eszköz és lehetőség: a kormányzat eddig több mint 1 milliárd forintot fordított ennek a fejlesztésére. A rendszer segítségével idén 30 ezren tudnak bekapcsolódni a tanulásba, jövőre pedig már 100 ezer feletti létszámot várnak.

A mellékletet Takács Gitta szerkesztette

Ajánlott videó

Olvasói sztorik