Gazdaság

NULLÁN A PK BANK

Akár 2 milliárd forintos tőkeemelésre is rákényszerülhetnek a Pénzintézeti Központ (PK) Bank névleges tulajdonosai. Ez lehet a következő lépése annak az intézkedéssorozatnak, amelynek keretében június 15-i határidővel mintegy 8 milliárd forint céltartalék megképzését írta elő az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) a hitelintézetnek. A beavatkozást az tette szükségessé, hogy a PK készfizető kezességet vállalt a Postabank – kamatokkal együtt – 30 milliárd forint körüli, 8 év múlva esedékes kinnlevőségeire. Mivel az előírás teljesítését úgymond automatikusan garantálja az a tény, hogy a PK működését július 31-ig bankfelügyeleti biztosok ellenőrzik, a szóban forgó céltartalék megképzését követően a bank szavatoló tőkéje csaknem nullára csökkent. Így hitelintézeti jogosítványa megtartásához legalább 2 milliárd forintra kell emelni az alaptőkét. Most már csak az a kérdés, hogy erre mikor és milyen formában kerül sor. A döntéseknél az illetékeseknek több szempontot is mérlegelniük kell, hiszen a PK-val kapcsolatos lépések két másik hitelintézetet (az azt közvetetten tulajdonló Postabankot, illetve az általa birtokolt Polgári Bankot) is érintik. Az ügy kényes jellege miatt az ÁPTF – értesüléseink szerint – szeretné megismerni az új kormány szándékait, vagyis annak beiktatásáig újabb intézkedés a PK-val szemben nem várható. Ne feledjük: a Postabank rendkívüli közgyűlésére legkorábban augusztus közepén kerülhet sor. Ebből a szempontból viszont a bankhoz kirendelt felügyeleti biztosok mandátumának lejárata nem jelent lépéskényszert, ugyanis a törvény lehetőséget ad e megbízatás egyszeri, legfeljebb 6 hónappal való meghosszabbítására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik