Gazdaság

AZ MNB ELNÖKÉNEK ÚJ TANÁCSADÓJA – Kulcsfigura

Alaptalan spekulációnak nevezte a Figyelőnek adott interjújában Járai Zsigmond azt a felvetést, hogy június 30-án azért cseréli fel az ABN Amro (Magyar) Bank elnök-vezérigazgatói posztját a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki tanácsadói székével, mert az új kormánynak tervei vannak vele. Pedig új állomáshelyén nemcsak az egymással feszült viszonyban lévő Orbán Viktor leendő miniszterelnök és Surányi György jegybankelnök között "közvetíthet", hanem - ennek sikertelensége esetén - az MNB-ben is előreléphet. De akár készen állhat a Postabank rendbetételének levezénylésére is. Ma még csak annyi biztos, hogy továbbra is marad a Tőzsdetanács élén, egészen hároméves megbízatása jövő tavaszi lejártáig.

Mostani bejelentése nem is olyan meglepő, hiszen már tavaly ősz óta rebesgették, hogy rövid időn belül távozik az ABN Amro (Magyar) Bank elnök-vezérigazgatói posztjáról.

– Nem tudom, miért terjedhetett el ez a hír, hiszen csak néhány hónappal ezelőtt határoztam el magam erre a lépésre. Szerintem ugyanis nagyjából mostanra fejeztük be azokat az átalakításokat, amelyeket még az 1996. végi privatizációt követően vállaltam: idén januárban összevontuk az ABN Amro két itteni érdekeltségét; egy sor esetben bevezettük az anyacég standardjait; s mindenki számára – bankon belül és kívül – elfogadottá tettük az ABN Amro nevet. Ezért úgy érzem, ez az a pont a bank életében, amikor talán a legjobb alkalom nyílik a távozásra.

Eddigi pályafutása során mindig is az új feladatok vonzották. Most nem jelentett egyfajta kihívást, hogy a privatizált egykori Magyar Hitel Bankot (MHB) új pályára állítsa, azaz meghonosítsa annak lakossági üzletágát?

– Azért az is kihívás, amelynek a jegybankban kell megfelelnem, nevezetesen a magyar bankrendszert közelíteni az európai uniós normák felé. És – hogy őszinte legyek – úgy gondolom, a személyes hozzájárulásom e téren jelentősebb lehet, mint az ABN Amro (Magyar) Bank folyamatban lévő átalakításánál.

Mintha az MNB egyes részlegeiből alapított, klasszikus nagybankokban a külföldi tulajdonosok egyre inkább az országhatárokon túlról érkezett szakemberekkel töltenék be a vezetői posztokat. Így volt ez a Budapest Banknál (BB), s most Önt sem honi bankár váltja fel.

– Nem tartom ezt feltétlenül rossznak. A már régóta az anyabanknál dolgozók pontosabban tudják, milyen lesz a bank három-négy év múlva, világosabb a víziójuk, s képesek felmérni a teendőket. Nálunk tulajdonképpen le kell másolni az ABN Amrót, s ez Michiel Helfriechhel jobban megoldható. Az is igaz viszont, hogy ha már kialakult a bank, akkor a normális banküzem vezetésére valószínűleg megfelelőbb egy honi szakember, aki az itteni vállalatokkal hatékonyabb kapcsolatot tud tartani.

Nem arról van szó inkább, hogy a magyarok levezényelték az átmenetet, a privatizációt, de a bankrendszer egészének viselt dolgai, gondjainak nem megfelelő kezelése okán a tulajdonosok azért hoznak inkább külföldi bankárokat, mert nem bíznak az itteniekben?

– Nem éreztem, hogy bennem ne bíztak volna meg a hollandok, vagy bármilyen feszültség lett volna köztünk. Nem hiszem egyébként, hogy ez bizalmi kérdés. Persze nyilvánvaló, hogy a külföldi tulajdonosok jobban megbíznak a saját kollégáikban, hiszen őket régóta ismerik.

Szóba került-e valaha is komolyan, hogy a most formálódó kormányban valamelyik gazdasági tárca élére kerüljön?

– Nem.

Az Ön tanácsait nemsokára kikérő Surányi György és Orbán Viktor között jelenleg meglehetősen feszült a viszony. Ebből a szempontból új szerepvállalásának két olvasata is lehet. Egyrészt, hogy a két említett személy közötti kapcsolattartásban az Ön személyén keresztül ne legyen fennakadás. Másrészt, ha úgy alakulnak a dolgok, akkor olyan szakember legyen „kéznél”, aki bírja a leendő kormányfő bizalmát.

– Ezek a felvetések teljesen spekulatívak. Már csak azért is, mert Surányi Györggyel még jóval a választások előtt, márciusban megegyeztem. Ezt követően április 8-án közöltem távozási szándékomat holland kollégáimmal. Nem hiszem tehát, hogy a választások eredménye és a jegybanki tanácsadói pozícióm között bármilyen összefüggés lenne. Ami pedig a kérdés másik felét illeti, nem tudom, milyen a viszony a leendő miniszterelnök és az MNB-elnök között. Ha van is közöttük valamilyen politikai feszültség, akkor remélem, hogy ez elsimítható, s hogy nekem ehhez semmi közöm nem lesz. Mindazonáltal úgy vélem, a monetáris politika az elmúlt években igen eredményes volt, miképp a fizetési mérleg vagy a külföldi adósságállomány menedzselése sem lehetne a mostaninál magasabb szintű. Szerintem normális gazdasági körülmények között az infláció tovább csökkenthető, s nem hiszem, hogy ezért ne tenne meg mindent a jegybank elnöke.

Azért az a tény, hogy az MNB-elnöki tanácsadói szerep nem annyira kötött pozíció, mint mondjuk az elnöké vagy az alelnököké – akiknek kinevezése hat évre szól -, módot ad arra, hogy adott esetben könnyedén váltson. Vonzaná-e ahhoz hasonló feladat, mint amilyen például az egykori MHB privatizációra való felkészítése volt? Úgy tudjuk, neve komolyan szóba került – nemcsak a tavaly februári betétesi rohamot követően, hanem mostanában is -, mint aki a legalkalmasabb személy a Postabank rendbetételére.

– Nehéz erre válaszolni, amíg nem kapok ilyen értelmű felkérést. Nem ismerem a Postabank helyzetét, nem tudom, kinek mi az elgondolása vele, milyen lépéseket kívánnak megtenni. De mivel egyszer már valóban csináltam hasonlót, nem gondolom, hogy olyan nagy élvezet lenne ez a tevékenység.

Járai Zsigmond 47 éves, a budapesti közgazdasági egyetem elvégzése után az Állami Fejlesztési Banknál (ÁFB) kezdte pályafutását 1976-ban. Ezt egyéves kitérő szakította meg Mongóliában, ahol a Vízgazdálkodási Minisztérium megbízásából tevékenykedett. Az ÁFB-től 1987-ben vált meg, amikor elfogadta a BB hívó szavát. Onnan 1989-ben a Pénzügyminisztériumba vezetett az útja, ahol miniszterhelyettesként a volt Állami Bankfelügyelet igazgatói tisztét is ellátta. 1990-től már Londonban a James Capel&Co., majd 1993-tól – immár Budapesten – a Samuel Montague Pénzügyi Tanácsadó és Értékpapír Rt. igazgatójaként dolgozott. A bankrendszerbe 1995 márciusában tért vissza, miután a volt MHB vezérigazgatójává, később elnökévé választották. E funkciója mellett 1996-tól a Budapesti Értéktőzsde tanácsának elnöki tisztét is betölti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik