Részvénycserével és a tevékenységi körök elválasztásával kétfelé osztják a balatonfűzfői Nitrokémia Rt.-t. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. döntése szerint a 600 főt foglalkoztató Nitrokémia 2000 Rt.-t megszabadítják a korábbi kötelezettségektől; itt ezután kizárólag növényvédő szereket és intermediereket gyártanak – az idén várhatóan 1,5 milliárd forintos nyereséggel. A több, mint hét évtizedes múltú gyár „maradék” részét – amely továbbra is a Nitrokémia Rt. nevet viseli – reorganizálják. Az ÁPV Rt. erre a célra 1,13 milliárd forintot utalt át, amelyből 800 millió a társaság likviditásának helyreállítását, 200 millió a környezeti károk elhárítását szolgálja, 130 milliót pedig a tervezett létszámleépítés finanszírozására fordítanak. A reorganizáció keretében négy termelőegység – az ioncserélő, a nitrocellulóz-üzem, a lőpor- és a poliésztergyanta-gyár – eladását tervezik. A döntés oka, hogy a cég a rendszerváltás óta tőkehiánnyal küszködik, szerteágazó termékpalettájával nehezen boldogult a nemzetközi és hazai piacon, ráadásul a rá háruló környezetvédelmi kötelezettségeknek sem tudott igazán eleget tenni. Így a fokozatosan növekvő – tavaly 14 milliárd forint körüli – árbevétel mellett folyamatosan emelkedett a veszteség is, amely 1997-ben meghaladta a 700 millió forintot.
- 11:14 Magyar Péter: A bukott hatalom emberei kiabálnak
- 10:56 Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
- 10:43 Mourinho inkább nem állt a sajtó elé, annyira felbosszantotta a bíró
- 10:40 Kiadós eső áztatta az országot, Budapest vezeti a listát
- 10:30 Tóth Ildikó: A NER-es hölgyeknek nemcsak vagyont érő ruhatáruk, de gardróbrendezőjük is van napi 8 órában
- 10:17 Trump: Ideje lenne új elnököt választania Ukrajnának
- 10:01 Galamb fenyővel, körtés kacsamáj, kolbászos édesség: három opció a mindennapostól az exkluzívig, ha ősszel érdekeset ennél Budapesten
- 09:51 Több tucat házat pusztított el egy villámáradás Nepálban
- 09:16 Tarjányi a Trump–Putyin-egyezségről: Van egy sor döntés, amelyet érdemes egymás mellé tenni
- 09:12 Augusztus 20-i tűzijáték: feljelentést tesz Hadházy Ákos a belügyminisztériumi vizsgálat után
- 08:31 Bödők Gergely: A vadászat mint gyanújel – A Kaprinyák-ügy margójára
- 08:30 Tóth Gabi-ügy: a fideszes politikus szerint nem kampányrendezvényre hívták Debrecenbe az énekesnőt, akivel fotózkodott is
- 08:13 Dömsödi Gábort ma újra megválaszthatják Pásztó polgármesterének
- 07:59 „Hatalmas pofon Európának” – cseh kritika Trump és Putyin olajalkuja miatt
- 08:56 110 vashordót és 899 gumiabroncsot emeltek ki a Duna medréből
- 09:16 Tarjányi a Trump–Putyin-egyezségről: Van egy sor döntés, amelyet érdemes egymás mellé tenni
- 22:12 Ruszin-Szendi szerint 2025-ben, miután Magyar mellé állt, katonákkal figyeltették a megszólalásait
- 19:38 Ötös lottó: ezek az október 10-i nyerőszámok – 4,5 milliárd volt a tét
- 06:04 Egy éve ilyenkor: mentek egy próbakört Pesten a luxusterepjáróval, fegyveres rendőrök várták őket
- 08:13 Dömsödi Gábort ma újra megválaszthatják Pásztó polgármesterének
- 09:12 Augusztus 20-i tűzijáték: feljelentést tesz Hadházy Ákos a belügyminisztériumi vizsgálat után
- 23:18 Vinícius gólt lőtt Gulácsinak, de a játékvezető nem adta meg, sőt inkább ki is állította
- 06:29 Kelly Clarkson kiakadt: úgy bántak vele egy boltban, mint Julia Robertsszel a Micsoda nő!-ben
- 08:31 Bödők Gergely: A vadászat mint gyanújel – A Kaprinyák-ügy margójára
- 20:25 Kiengedték a kórházból a kivégzését túlélő Pike-ot, visszakerült a régi börtönébe
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
