Gazdaság

ENERGIAÁR-EMELÉS – Időzavar

Bizonytalan, hogy megszületik-e a döntés a vezetékes energiák - a földgáz és a villanyáram - július elsejei árváltozásáról. A Horn-kabinet két hete tett ígéretet arra, hogy ezután már csak "határidős és halaszthatatlan döntéseket hoz". Mint megtudtuk, az energiaipari érdekeltséggel rendelkező cégek vezetői most attól tartanak, hogy az ügyvezető kormány önmegtartóztató fogadalma vonatkozik az energiaárakra is.

Mindenki egymásra mutogat; igaz, ez minden kormányváltáskor így történik – mondta lapuknak egy neve elhallgatását kérő szakértő. Nem tudható például az sem, lesz-e új ipari miniszter a vészesen közeledő határidőig. A júliusi életbe lépéshez ugyanis két héten belül ki kellene adni az árváltozásról szóló miniszteri rendeletet.

Hivatalosan egyetlen szereplő, a Magyar Energia Hivatal (MEH) főigazgatója válaszolt érdeklődésünkre. Hatvani György szerint e hét végéig elkészítik a vezetékes energiákról szóló javaslatot. (A ma érvényes rendeletek és törvények egyébként június utolsó napjával zárják a földgáz árszámítási évét; a villanyáram esetében az évkezdet október.) A hivatal munkatársai most végzik azt a számítássorozatot, amely a július elsején életbe lépő árkorrekció alapja lenne. A MEH azonban – tette hozzá Hatvani György – csak javaslatot tehet, a rendeletet az ipari miniszternek kell megalkotnia.

A főigazgató egyébiránt nem zárta ki, hogy a földgáz ára csökkenhet. Igaz, a fűtőanyag költségszerkezetében több különböző hatás is érvényesül – köztük az inflációval -, s ezekből csak egyetlen elem a világpiacon csökkenő ár. Amúgy a MEH a negyedévenként esedékes korrekció keretében továbbra is vizsgálja majd az esetleges árváltozás lehetőségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik