Gazdaság

GYÓGYSZERIPARI RANGADÓ – Ki mit nyel?

A Fortune 500-as listája szerint hosszú évekig tartó felemelkedés vár az egyik leggazdagabb termékskálájú amerikai gyógyszergyártóra, a Pfizerre. Akár meg is előzheti a Mercket, az ágazat legnagyobb helyi óriását. A Pfizer az utóbbi években egyedül is gyorsabban tudja bővíteni gyógyszerkínálatát, mint a fúziókkal operáló konkurencia; a cég 2002-re az ágazat vezetőjévé akar válni.

Függetlenül a Pfizer előretörésétől és a Pfizer-Merck rangadótól, a gyógyszerágazatban tart a fúziómánia, lassan lejár ugyanis a legfontosabb szerek szabadalmi oltalma. Márpedig semmi sem nyugtalanítja jobban a gyógyszeripari vezetőket, mint az, hogy az olcsó generikus helyettesítő szerek elárasztják legnyereségesebb piacaikat. Miután a Glaxo Wellcome (amely eleve fúzióból jött létre) fekély elleni sztárgyógyszerének amerikai szabadalma lejárt, összeolvadást javasolt a (korábban szintén fúzióval felpumpált) SmithKline Beechamnek: e monstre ügylet azonban egyelőre spontán elvetélt.

Visszatérve a rohamosan előretörő Pfizerre: 1990 óta a vállalat a receptre kapható gyógyszerek forgalmát tekintve a 13. helyről a 4. pozícióba emelkedett. Tőzsdei megítélése is rendkívül jó, jelenleg a társaság árfolyam/nyereség hányadosa (P/E-mutatója) 48, szemben a többi amerikai gyógyszercég átlagban 30-as értékével.

Az előnyt most drasztikusan növelheti a Viagra, az első – s már a legendásan szigorú amerikai élelmiszer- és gyógyszeripari hatóság, az FDA által is engedélyezett – impotenciaellenes tabletta. A március végén zöld utat kapott erekcióserkentőről a sajtó szuperlatívuszokban ír: „szerelmi bájitalnak”, egy második szexuális forradalom kiváltójának, és a világ valószínűleg minden eddiginél kelendőbb gyógyszerének nevezi. A Pfizer piaci értéke az elmúlt évben megduplázódott, elérte a 135 milliárd dollárt, s ezzel megközelítette a Mercket, amelynél ezen érték ugyanebben az időszakban „csak” 60 százalékkal emelkedett, s 163 milliárdig jutott.

A gyártónak annyiban nem lesz könnyű dolga a Viagrával, hogy meg kellene felelnie a szer hatásairól szóló történetek által kiváltott felfokozott várakozásoknak. Ám a Pfizernek még akkor is évekre bérelt helye van az ágazat mennyországában, ha a csodatabletta esetenként csalódást is okozna. Gondoljunk csak néhány egyéb gyógyszerére: a Norvasc, a legkelendőbb magas vérnyomás elleni szer forgalma tavaly elérte a 2,2 milliárd dollárt; a Zoloft nevű antidepresszáns jövőre 2 milliárdot hozhat; s most jelent meg a Trovan, az FDA által nem régiben engedélyezett antibiotikum, amely 14 féle különböző fertőzésre javallott. A következő másfél évben a Pfizer új fontos szereket fog piacra dobni a skizofrénia, a szívritmuszavar, illetve a migrén kezelésére. További 60 terméke van a fejlesztés alacsonyabb fázisában; dolgoznak például cukorbetegség és szorongás elleni készítményeken.

A már így is vonzó kínálatot a Pfizer különböző együttműködések révén erősíti. A partnerek az ágazat kisebb szereplői, amelyek a kapcsolattól egy-egy reményteli gyógyszerük eladási potenciáljának javítását remélik. Régebben a gyengeség jelének tekintették, ha egy cég egy másiknak a gyógyszereit propagálta; a Pfizer viszont növekedési stratégiája részeként erőből teszi ezt.

Az új koncepció tavaly alakult ki, amikor a Pfizer a Warner-Lamberttel közösen dobta piacra a Lipiton nevű koleszterinszint-csökkentő gyógyszert. Ugyancsak közös munka gyümölcse az Aricept, amely az Alzheimer-kór tüneteit enyhíti: a japán Eisai által kifejlesztett szer alig egy hónap alatt kategóriájában a legkelendőbbé vált. A cég idén tavasszal megszerezte a jogot, hogy a G. D. Searle-lel együtt értékesítse a Celebrát, amitől azt remélik, hogy az utóbbi tíz év legsikeresebb ízületi gyulladás elleni gyógyszere lesz. Az elemzők prognózisa szerint a Pfizer ebből a három üzletből több jövedelemhez jut, mint a Viagrából, amely egyébként 2001-re önmagában is 2 milliárd dollárt meghaladó összeget hozhat.

Kevesen számítottak erre egy évtizeddel ezelőtt; a nyolcvanas években a Pfizer még a gyengék közé tartozott, alig tudott újdonságokkal megjelenni a piacon. Ám túlélte ezt a hullámvölgyet, s ebből ered az a további pozícióelőnye, hogy csak kevés termékének fog a közeljövőben lejárni a szabadalmi oltalma. Ugyanakkor a legnagyobb riválisok, a Glaxo és a Merck „zászlóshajói” kifutóban vannak, számukra tehát a legfontosabb feladat ezek pótlása.

A Pfizer sikerében ugyan szerepe van a szerencsének is, de nem minden múlott a véletlenen. A cég főnöke, az 1991-ben kinevezett William Steere az átalakítás során eladta az összes „melléküzemágat”, és az árbevétel 15 százalékát rendszeresen visszaforgatta a kutatásba, nem utolsósorban pedig felduzzasztotta a Pfizer értékesítési csapatát.

A cég úgy tekinti a kutatási fázisban lévő gyógyszereket, mint egy kockázat/haszon-arányok szerint rendezett portfoliót. A kulcs a sokoldalúság. A vállalat szinte minden fontosabb betegséggel foglalkozik: a kis kutatócsapatok a gyógyászat széles spektrumát fogják át.

A konkurensek manapság gyorsan le tudják utánozni egymás újításait – sőt, még tovább is fejleszthetik -, ha elolvassák a szabadalmi leírásokat és olyan eszközöket használnak fel, mint például a nagy sebességű elemző berendezések. Míg az ágazatban átlagosan 190 ember egy éves munkája szükséges ahhoz, hogy egy vegyület az ötlettől eljusson a klinikai vizsgálatokig, a Pfizernél harmadekkora e mutató értéke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik