Gazdaság

TRANSELEKTRO: KEVESEBBŐL TÖBB

Az előirányzottnál csaknem 50 százalékkal nagyobb, 451 millió forintos adózott eredménnyel, illetve – a tervezettnek megfelelő, az előző évitől viszont elmaradó – 10,6 milliárdos nettó árbevétellel zárta az elmúlt évet a Transelektro Kereskedelmi Rt. A társaság közgyűlése ezek után 10 százalékos osztalékot fogadott el. A teljes, tehát a bizományosi tevékenységet is tartalmazó, 16,4 milliárdos forgalom csaknem kétharmada exportból származott, melynek 93,6 százalékát az energetikai berendezések értékesítése hozta. A korábbi szerződések alapján folytatódtak az alállomások és távvezetékek szállításai. Megkezdődött Abu-Dhabiban öt kulcsra kész alállomás és a törökországi kangali erőmű három blokkjának kivitelezése. A cég tavaly – az Euroinvesttel fele-fele arányban – megvásárolta a Bakonyi Erőmű Rt. részvényeinek 50,1 százalékát. Ezzel lehetősége nyílt egy új, 150 megawattos erőművi blokk megépítésére, amely később referenciája lehet. Még ebben az évben átadnak egy bevásárlócentrumot Sopronban, megkezdődik a nyíregyházi központ építése, illetve az izraeli társtulajdonosnak eladott budapesti Duna Plaza melletti 100 ezer négyzetméteres terület beépítésének tervezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik