Gazdaság

HUMAN – Kilépéskényszer

Egyre több elemző ajánlja a befektetőknek az utóbbi hetekben a Human Oltóanyagtermelő és Gyógyszergyártó Rt. részvényeit. Ennek oka elsősorban a papírok relatív olcsósága. A jelenlegi, 3000 forint körüli árfolyam jócskán elmarad a tavalyi 4500 forintos rekordtól. Az 1998-ra várható, 1,5 milliárd forint körüli eredménnyel számítva 10 alatti P/E mutató adódik, amely alacsonyabb a tőzsdén szereplő többi gyógyszergyárénál.

A mérlegeléshez mindenképpen tudni kell azonban, hogy az alulértékeltség egyik fontos oka a papír alacsony likviditása. A 3,8 milliárd forintos jegyzett tőkének csupán 20 százaléka forog közkézen, ami a külföldi befektetők számára nem teszi túl vonzóvá a részvényt. Ráadásul továbbra sem egyértelmű, hogy a vállalat stabil növekedési pályára állt-e – legalábbis a negyedéves eredmények ezt még nem bizonyítják.

A belföldi árbevétel az év első három hónapjában 3,87 milliárd forint volt; ez folyó áron 13 százalékos bővülést jelez. A külföldi eladások 556 millió forintos értéke viszont közel 8 százalékos visszaesést mutat. A teljes árbevétel 10 százalékos nominális növekedése reálértéken szintén csökkenésről árulkodik.

A Human eddig a kanadai stratégiai befektető, az 55,4 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező Novopharm jelenléte ellenére sem tudott kitörni a belföldi piac fogságából. Az összességében visszaesést mutató magyar piacon a társaság legfontosabb vásárlói a gyenge pénzügyi helyzetben lévő kórházak. Az üzemi eredmény egyébként biztató, 54,5 százalékos növekedése tehát főként a vállalati hatékonyság javulásának, a költségek lefaragásának tulajdonítható. Az igazi fordulathoz azonban az eladások volumenét is emelni kellene. A 306 millió forintos üzemi eredményt a pénzügyi tevékenység 117 millió forinttal növelte meg. Tudni kell viszont, hogy a pénzügyi bevételből 98 millió forint a korábbi, devizában megvalósult tőkeemelés mostani átváltásának egyszeri árfolyamnyeresége.

Az így kialakult 422 millió forintos adózott eredmény (a Human teljesen mentesül a társasági nyereségadó alól) 83,5 százalékkal meghaladja a múlt év azonos időszakának nyereségét. A fentiek okán ez a növekedés azonban csak egyszeri tényezők eredménye, s a vállalat hosszabb távú megítélését nem változtatja meg.

Eredménykimutatás

HUMAN MAGYAR SZÁMVITELI ELVEK SZERINT KONSZOLIDÁLT, EZER FORINT
Mérleg 1997. III. 31. 1998. III. 31.
Befektetett eszk. 3 916 083 5 883 863
Forgóeszközök 7 503 492 7 623 989
Saját tőke 7 677 670 9 205 620
Jegyzett tőke 3 800 000 3 800 000
Céltartalékok 28 903 30 894
Hosszú lej. köt. 182 375 48 542
Rövid lej. köt 3 327 000 4 016 148
Mérlegfőösszeg 11 460 948 13 587 498
Belföldi ért. bevétele 3 432 017 3 874 094
Exportért. bevétele 601 771 556 191
Nettó árbevétel 4 033 788 4 430 285
Egyéb bevételek 20 282 49 462
Ért. klen költségei 2 786 535 3 307 873
Ért. ktett költségei 971 132 797 499
Egyéb ráfordítások 98 425 68 544
Üzemi eredmény 197 978 305 831
Pénzügyi eredmény 32 800 116 799
Rendkívüli eredmény -626 -589
Adózás előtti eredm. 230 152 422 041
Adózott eredmény 230 152 422 041
HUMAN MAGYAR SZÁMVITELI ELVEK SZERINT KONSZOLIDÁLT, EZER FORINT
Mérleg 1997. III. 31. 1998. III. 31.
Befektetett eszk. 3 916 083 5 883 863
Forgóeszközök 7 503 492 7 623 989
Saját tőke 7 677 670 9 205 620
Jegyzett tőke 3 800 000 3 800 000
Céltartalékok 28 903 30 894
Hosszú lej. köt. 182 375 48 542
Rövid lej. köt 3 327 000 4 016 148
Mérlegfőösszeg 11 460 948 13 587 498
Belföldi ért. bevétele 3 432 017 3 874 094
Exportért. bevétele 601 771 556 191
Nettó árbevétel 4 033 788 4 430 285
Egyéb bevételek 20 282 49 462
Ért. klen költségei 2 786 535 3 307 873
Ért. ktett költségei 971 132 797 499
Egyéb ráfordítások 98 425 68 544
Üzemi eredmény 197 978 305 831
Pénzügyi eredmény 32 800 116 799
Rendkívüli eredmény -626 -589
Adózás előtti eredm. 230 152 422 041
Adózott eredmény 230 152 422 041
HUMAN MAGYAR SZÁMVITELI ELVEK SZERINT KONSZOLIDÁLT, EZER FORINT
Mérleg 1997. III. 31. 1998. III. 31.
Befektetett eszk. 3 916 083 5 883 863
Forgóeszközök 7 503 492 7 623 989
Saját tőke 7 677 670 9 205 620
Jegyzett tőke 3 800 000 3 800 000
Céltartalékok 28 903 30 894
Hosszú lej. köt. 182 375 48 542
Rövid lej. köt 3 327 000 4 016 148
Mérlegfőösszeg 11 460 948 13 587 498
Belföldi ért. bevétele 3 432 017 3 874 094
Exportért. bevétele 601 771 556 191
Nettó árbevétel 4 033 788 4 430 285
Egyéb bevételek 20 282 49 462
Ért. klen költségei 2 786 535 3 307 873
Ért. ktett költségei 971 132 797 499
Egyéb ráfordítások 98 425 68 544
Üzemi eredmény 197 978 305 831
Pénzügyi eredmény 32 800 116 799
Rendkívüli eredmény -626 -589
Adózás előtti eredm. 230 152 422 041
Adózott eredmény 230 152 422 041
HUMAN MAGYAR SZÁMVITELI ELVEK SZERINT KONSZOLIDÁLT, EZER FORINT
Mérleg 1997. III. 31. 1998. III. 31.
Befektetett eszk. 3 916 083 5 883 863
Forgóeszközök 7 503 492 7 623 989
Saját tőke 7 677 670 9 205 620
Jegyzett tőke 3 800 000 3 800 000
Céltartalékok 28 903 30 894
Hosszú lej. köt. 182 375 48 542
Rövid lej. köt 3 327 000 4 016 148
Mérlegfőösszeg 11 460 948 13 587 498
Belföldi ért. bevétele 3 432 017 3 874 094
Exportért. bevétele 601 771 556 191
Nettó árbevétel 4 033 788 4 430 285
Egyéb bevételek 20 282 49 462
Ért. klen költségei 2 786 535 3 307 873
Ért. ktett költségei 971 132 797 499
Egyéb ráfordítások 98 425 68 544
Üzemi eredmény 197 978 305 831
Pénzügyi eredmény 32 800 116 799
Rendkívüli eredmény -626 -589
Adózás előtti eredm. 230 152 422 041
Adózott eredmény 230 152 422 041
HUMAN MAGYAR SZÁMVITELI ELVEK SZERINT KONSZOLIDÁLT, EZER FORINT
Mérleg 1997. III. 31. 1998. III. 31.
Befektetett eszk. 3 916 083 5 883 863
Forgóeszközök 7 503 492 7 623 989
Saját tőke 7 677 670 9 205 620
Jegyzett tőke 3 800 000 3 800 000
Céltartalékok 28 903 30 894
Hosszú lej. köt. 182 375 48 542
Rövid lej. köt 3 327 000 4 016 148
Mérlegfőösszeg 11 460 948 13 587 498
Belföldi ért. bevétele 3 432 017 3 874 094
Exportért. bevétele 601 771 556 191
Nettó árbevétel 4 033 788 4 430 285
Egyéb bevételek 20 282 49 462
Ért. klen költségei 2 786 535 3 307 873
Ért. ktett költségei 971 132 797 499
Egyéb ráfordítások 98 425 68 544
Üzemi eredmény 197 978 305 831
Pénzügyi eredmény 32 800 116 799
Rendkívüli eredmény -626 -589
Adózás előtti eredm. 230 152 422 041
Adózott eredmény 230 152 422 041
HUMAN MAGYAR SZÁMVITELI ELVEK SZERINT KONSZOLIDÁLT, EZER FORINT
Mérleg 1997. III. 31. 1998. III. 31.
Befektetett eszk. 3 916 083 5 883 863
Forgóeszközök 7 503 492 7 623 989
Saját tőke 7 677 670 9 205 620
Jegyzett tőke 3 800 000 3 800 000
Céltartalékok 28 903 30 894
Hosszú lej. köt. 182 375 48 542
Rövid lej. köt 3 327 000 4 016 148
Mérlegfőösszeg 11 460 948 13 587 498
Belföldi ért. bevétele 3 432 017 3 874 094
Exportért. bevétele 601 771 556 191
Nettó árbevétel 4 033 788 4 430 285
Egyéb bevételek 20 282 49 462
Ért. klen költségei 2 786 535 3 307 873
Ért. ktett költségei 971 132 797 499
Egyéb ráfordítások 98 425 68 544
Üzemi eredmény 197 978 305 831
Pénzügyi eredmény 32 800 116 799
Rendkívüli eredmény -626 -589
Adózás előtti eredm. 230 152 422 041
Adózott eredmény 230 152 422 041
HUMAN MAGYAR SZÁMVITELI ELVEK SZERINT KONSZOLIDÁLT, EZER FORINT
Mérleg 1997. III. 31. 1998. III. 31.
Befektetett eszk. 3 916 083 5 883 863
Forgóeszközök 7 503 492 7 623 989
Saját tőke 7 677 670 9 205 620
Jegyzett tőke 3 800 000 3 800 000
Céltartalékok 28 903 30 894
Hosszú lej. köt. 182 375 48 542
Rövid lej. köt 3 327 000 4 016 148
Mérlegfőösszeg 11 460 948 13 587 498
Belföldi ért. bevétele 3 432 017 3 874 094
Exportért. bevétele 601 771 556 191
Nettó árbevétel 4 033 788 4 430 285
Egyéb bevételek 20 282 49 462
Ért. klen költségei 2 786 535 3 307 873
Ért. ktett költségei 971 132 797 499
Egyéb ráfordítások 98 425 68 544
Üzemi eredmény 197 978 305 831
Pénzügyi eredmény 32 800 116 799
Rendkívüli eredmény -626 -589
Adózás előtti eredm. 230 152 422 041
Adózott eredmény 230 152 422 041

Ajánlott videó

Olvasói sztorik