Gazdaság

BORSODCHEM – Vonzó vegyület

Impozáns nyereségnövekedésről tanúskodnak a BorsodChem idei első negyedéves számai, ezen belül is a mérleg szerinti eredmény gyarapodása a legszembetűnőbb. A több mint 45 százalékos javulás részben az adókedvezménynek, részben a viszonylag alacsony bázisnak tudható be, de panaszra ezekkel együtt sincs ok.

Az árbevétel dinamikus bővülése az idén is folytatódott, köszönhetően – a magasabb árak mellett – annak, hogy a korábbi beruházások nyomán a termelés mennyisége is emelkedett. Februártól ugyanakkor a távol-keleti országok zsugorodó kereslete kezdett érezhetővé válni a PVC jegyzésében; a kilónkénti ár ennek hatására 1,46 márkáról 1,40-re esett, ráadásul valódi üzletek zömmel már csak ez alatt születtek.

Az alapanyagként szolgáló etilén ára – a cég szerencséjére – szintén csökkent, így az eredményességre gyakorolt negatív világpiaci fejlemények sokkal tompítottabban jelentkeztek. Mindent egybevetve, a tavalyi év első időszakához képest az értékesítési árak több mint 15 százalékkal magasabbak voltak, míg az etilén közel 6 százalékkal olcsóbb lett, így voltaképp érthető az idei jobb eredmény. Szintén kedvező, hogy – bár a nyers MDI ára csökkent – a tiszta MDI magasabb áron volt értékesíthető, hasonlóan a marónátronhoz. Az utóbbi piacán egyébként, ha a BorsodChem méretei miatt nem is nagyon jelentős, de pozitív fejlemények várhatóak: a Budapesti Vegyiművek esetleges kiesésével mindenképpen javul majd a cég pozíciója.

Az üzemi tevékenység eredménye jelentősen meghaladta a bázisét. Eközben az adózás előtti eredmény – a csökkenő kamatbevételek (a pénzeszközök legnagyobb részét felhasználták) és az egyéb ráfordítások növekedése okán – kevésbé nőtt, amit csak az adózás utáni eredményben javított a beruházások után élvezett 100 százalékos adókedvezmény.

A BorsodChem-részvény árfolyamának alakulása azt mutatja, hogy a társaság jelentése nem okozott csalódást, noha a legtöbb befektető nem ennek a megjelenésére, hanem az akvizíciós hírekre várt. A hetekig tartó áremelkedés – amelyet ugyan kissé háttérbe szorított a parketten zajló TVK-hisztéria – feltehetően ennek volt köszönhető. A cég terjeszkedésével kapcsolatos várakozások a jelek szerint továbbra sem lankadnak, és az első negyedéves mutatók is elég jók ahhoz, hogy a befektetők még mindig fantáziát lássanak a papírban. Más kérdés, hogy a választásokkal kapcsolatos általános bizonytalanság ezt a részvényt is erőteljesen sújtotta.

Eredménykimutatás

BORSODCHEM NEMZETKÖZI SZÁMVITELI ELVEK SZERINT KONSZOLIDÁLT, MILLIÓ FORINT
Mérleg 1997. III. 31. 1998. III. 31.
Befektetett eszk. 15 791 19 003
Forgóeszközök 17 417 23 767
Saját tőke 23 143 33 670
Jegyzett tőke 10 205 10 205
Hosszú lej. köt. 1 631 1 682
Rövid lej. köt. 8 434 7 306
Mérlegfőösszeg 33 208 42 770
Ért. nettó árbevétele 13 171 17 281
Ért. közvetlen költségei 9 503 12 301
Ért. közvetett költségei 1 363 1 862
Üzemi eredmény 2 305 3 118
Pénzügyi eredmény 206 135
Rendkívüli eredmény -122 -308
Adózás előtti eredm. 2 389 2 945
Adózott eredmény 1 997 2 897

Ajánlott videó

Olvasói sztorik