Gazdaság

Vidéki csúcs

A Független Kisgazdapárt vidékfejlesztési csúcsminisztériumra vonatkozó ötletét a KTM, illetve a többi párt egyaránt ellenzi. Szilvásy György KTM-es államtitkár szerint a vidékfejlesztés része a területfejlesztésnek, ezért a tárcafúzió helyett a minisztériumok közti együttműködés folytatása lenne kívánatos. Gyimóthy Géza, a parlament Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke viszont lényegében újjáélesztené a hajdani, bővebb jogkörrel rendelkező Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztériumot. A jelenlegi KTM megszűnne, illetve lényegesen csökkentett állománnyal, az új szervezet keretein belül működne tovább: csupán egy-egy főosztály foglalkozna környezetvédelemmel és területfejlesztéssel. A kisgazdák egyetértenének azzal, hogy az exportengedélyezési jogosítványok az új minisztériumhoz tartozzanak (ezek az idén kerültek át az IKIM-ből az agrártárcához), s besöpörnék az intervenciós kassza kezelését, valamint az agrár-felsőoktatás felügyeletét. Ez előbbi jelenleg a PM-hez, míg az utóbbi a művelődésügyi tárcához tartozik. Gyimóthy szerint a vidékfejlesztési csúcstárca létrehozása nem járna többlet költségekkel, sőt a párhuzamosságok felszámolása révén jelentős megtakarítások érhetők el. Kis Zoltán, az Földművelésügyi Minisztérium (FM) szabaddemokrata politikai államtitkára is az új tárca létrehozása ellen érvelt ugyan, de egyes, ma még máshová tartozó hatásköröket szívesebben látna az FM-nél. Bár az SZDSZ nem akarja alapvetően módosítani az agrárminiszter feladatkörét, több vidékfejlesztési feladatkört és pénzügyi alapot a tárcához csoportosítanának. Az elfogadott agrártörvényben ugyanis meghatározták a szélesen értelmezett agrárpolitikai célokat, amelyek között a vidékfejlesztés is szerepel. A mezőgazdaságot az államtitkár szerint jobban szolgálná, ha az FM-hez kerülne a helyi vízműtársulások felügyelete. Szorosabb koordinációt szorgalmaz ugyanakkor a térség- és infrastruktúrafejlesztésben az FM, a KTM és a területfejlesztési tanácsok között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik