Gazdaság

GANZ ANSALDO-ÜZLET TADZSIKISZTÁNBAN – Keleti fővonal

Egyre inkább a keleti piacokon történő üzletkötés finanszírozásában és a kockázatok lefedésében várják a kormányzati támogatást a nagy hazai infrastruktúra-gyártók. A Ganz Ansaldo és a MÁV küszöbön álló, 50 millió dolláros tadzsik vasútmegrendeléséhez szintén ezekre lenne szükség, de elkelne az állami gyámkodás a környező tagköztársaságok hasonló beruházásaiban való részvételhez is.

Várhatóan e héten írják alá a Ganz Ansaldo és a MÁV képviselői azt az 50 millió dollár értékű szerződést, amely lehetővé teszi a magyar cégek részvételét a tadzsikisztáni vasúthálózat villamosításában és a mozdonyok felújításában. Ez az ügylet kezdete lehet egy hosszabb távú, több milliárd dolláros, a szomszédos FÁK-államok igényeire alapuló megrendelésnek.

A tadzsik üzletet – amelyből a MÁV-nak 10 millió dollár jut – fővállalkozóként az izraeli tőkével működő (tavaly egymilliárd dollárt forgalmazó), multinacionális kereskedőház magyarországi társasága, a Double Contact (DC) Eximtrade Rt. hozta össze. A cég piackutatói szerint ennél is nagyobb méretű közlekedési rekonstrukciós programokat készítenek elő a régió számos köztársaságában, így Azerbajdzsánban, Kirgisztánban, Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Grúziában.

Az igazi gondot azonban voltaképpen nem ezen üzletek megszerzése, hanem finanszírozása okozza. Az elképzeléseknek megfelelően ugyanis például a tadzsik ügyletnél a 106 kilométeres vasúthálózat villamosítását és 10 mozdony felújítását 15 százalékban a helybéli kormány állja, a többit viszont hitelből fedeznék.

A bankok azonban csak akkor hiteleznek, ha van olyan intézmény, amely vállalja a megrendelő országának politikai és gazdasági kockázatát. Éppen ezért kívánják az érdekeltek bevonni az ügyletbe, illetve a remélt ügyletsorozatba a Magyar Exporthitel Biztosítót (Mehib) és a Magyar Export-Import Bankot (Eximbank). Mivel ezen intézetek mögött erős az állami háttér, a hetekben zajló politikai választások kimenetele meghatározó lehet.

Az előző négy évben kormányon lévő szocialisták ugyanis pártolták a hajdani szovjet területeken lebonyolítható ügyleteket, a korábbi gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fel-, illetve újjáélesztését. Kérdés, a fideszesek kormányba kerülésük esetén mennyire fogadnák lelkesen az ilyen típusú keleti kockázatokat.

A közép- és kelet-európai pozíciójának erősítésétől, illetve a magyar piac élénkülésétől további fejlődési lehetőséget váró Ganz Ansaldo Villamossági Rt.-re a tadzsik üzletből 40 millió dollár jut, ha sikerül a megrendelő és a DC Eximtrade által a múlt héten már aláírt szerződés biztosítási kérdéseit rendezni. Ha a térségben felmerülő igények finanszírozása megoldható lenne, az hosszabb távon munkát adhatna a Ganz-gyár 2200 dolgozójának.

A még ma is a legnagyobb magyarországi olasz befektetésként nyilvántartott Ganz Ansaldo 1991-ben jött létre, kezdetben 51 százalékos olasz részesedéssel, amely mára elérte a 88 százalékot. A vegyes vállalat megtartotta a korábbi termelési profilt: a hagyományos transzformátorok, a villamos forgógépek és készülékek, valamint a vasúti forgalomirányító berendezések előállítását. A termékek korszerűsítése folyamatos; a gyártás minden területén megszerezték az ISO-minősítést, mert enélkül nem is tudnának exportálni.

A kivitel tavalyi 60 százalékos aránya – a hazai piac idén remélt 20-25 százalékos bővülés mellett – a jövőben változatlanul fontos a cég számára. 1997-ben nőtt azoknak a nyugati országoknak a köre, ahová a Ganz bejutott termékeivel. Franciaország és Németország tavaly került fel a tápiószelei gyár értékesítési palettájára, amelyen ezen felül – a már eddig is érdekelt svédek mellett – más skandináv megrendelők is megjelentek.

Erősödött a cég helyzete a Közel- és a Távol-Keleten egyaránt. A MÁV Tervező Intézetének (MÁVTI) közreműködésével például egy egyiptomi vasútvonal felszerelésén és modernizálásán dolgoznak; ez a megrendelés az ezredfordulón túl is feladatot ad majd a cégnek.

A keletre tekintésben rejlő lehetőségeket jelzi, hogy például Romániában sikerült egy 100 trolibuszos megrendelést szerezniük, Lettországban pedig – a Világbank finanszírozásában – 60 rigai villamos felújításáról kötöttek szerződést ez év elején. Idehaza az energiaszektor 2010-ig tartó, s 700-750 millió forint értékűre becsült fejlesztéseiben kíván aktívan részt venni a Ganz-gyár. A közlekedési ágazat rekonstrukciója szintén újabb megrendelésekkel kecsegtet. Giuseppe Fittavolini, a Ganz Ansaldo vezérigazgatója a tavaly elért eredmények láttán a részvénytársaság közgyűlésén kifejtette: bízik a magyar gazdasági fellendülés és a kormány támogató magatartásának tartósságában. Ez utóbbi különösen fontos lehet a cég kelet-európai terjeszkedésének előmozdításában.

A héten aláírandó szerződés nemcsak az ebbe alvállalkozóként bekapcsolódó Ganznak és MÁV-nak adhat munkát. A DC Eximtrade illetékese lapunknak elmondta: becslésük szerint legalább 10 ezer ember lehet érintett az üzlet tervezésében és kivitelezésében.

A már említett MÁVTI mellett valószínűleg bevonják majd a munkába az Uvaterv, az Erőterv és a Vasútvill dolgozóit is. Amennyiben tető alá tudják hozni ezt az üzletet, a következő, térségbeli megrendelések olyan gyártóknak biztosíthatnak megrendelést, mint a Ganz Hunslet vagy az Ikarus – a háttérben lévő beszállítókról nem is beszélve.

A térségben egyébként már jelen vannak a nevesebb európai gyártók, így például az Alcatel és a Deutsche Wagon. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy bár a FÁK-országok piaca kockázatos, mégis egyre több fejlett térségbeli vállalkozó akad, aki megoldja a hitelbiztosítást, és nyereséges, hosszú távra szóló üzleteket tud itt kötni. Ezért a versenyképesség növelésében – vélik az érdekeltek – idehaza is a lehető leggyorsabban mindent meg kellene tenniük az arra illetékeseknek. A Mehib-törvény módosítása megfelelően tovább bővítette az exportbiztosítás lehetőségeit (Figyelő 1998/15. szám). Az Ansaldo egyébként – a korábbi hírekkel ellentétben – otthoni veszteségeit pótolandó, mégsem kívánja eladni itteni érdekeltségét. Alighanem ők is árgus szemekkel figyelik, hogy a választások után az állami kockázatátvállalás révén a keleti piacok a korlátlan lehetőségek hazájának számítanak-e majd, vagy az eddigieknél visszafogottabb támogatási politikára számíthatnak az errefelé kacsingató exportőrök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik