Gazdaság

CSÚCSRAJÁRATÁS

Csúcsminisztériumot létrehozni – mint többen szeretnék – könnyű, az eddiginél hatékonyabb működést azonban ez önmagában még nem garantálja. A gazdaságvezénylés különböző részeinek egymás mellé pakolása nem oldja meg automatikusan a koordinációs-tervezési feladatokat. Minél nagyobb tárcát kell igazgatni, annál kényesebb és összetettebb feladat a beosztottak célirányú mozgatása.

POLITIKUS VAGY SZAKÉRTŐ?

A magyar közigazgatási rendszer – elvileg legalábbis – határozottan szétválasztja a politikai és a közigazgatási szintet. A minisztert és a politikai államtitkárt a hatalmon lévő pártok delegálják, míg az alsóbb szinteken dolgozók számára – az erre vonatkozó jogszabályok szellemében – a kormányváltás ellenére is garantálni kell a folyamatosságot. Ez az elv azonban az elmúlt nyolc esztendőben nem érvényesült, hiszen a KHVM államtitkárát leszámítva, valamennyi közigazgatási és számos helyettes államtitkár, de néhány főosztályvezető is távozni kényszerült kormányváltáskor, vagy azután – szinte minden esetben politikai okokból. A változást biztosító politikai, illetve a folyamatosságot szavatoló szakmai szint tehát az elvi kinyilatkoztatás ellenére sem vált el egymástól. Arról, hogy az évek óta húzódó közigazgatási reform kihatással lesz-e a kormányzati szerkezetre, Verebélyi Imre, az üggyel megbízott MEH-kormánybiztos nem kívánt nyilatkozni. Elhárító szavaiból kitetszett: a kampányidőszakot köztisztviselőként is óvatosan kezeli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik