Mint ahogyan a jóllakott oroszlánok távozása után a hiénák ideje jön el, úgy a bányatársaságok levonulását követően a rekultiválók csapatának virrad fel a napja: számukra is bőven marad még keresnivaló. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy-egy pályázatra gyakran húszszoros a túljelentkezés. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) efféle célt szolgáló, 1,3 milliárd forintos idei keretére 5 milliárdos igényt nyújtottak be.
A bányák tájrendezési feladatsorozatában a legnagyobb falat a volt szénbányák területének rendbehozatala. A bezárások után kormányhatározat hívta életre azt a három – mecseki, észak-dunántúli és borsodi – regionális bányavagyon-hasznosító társaságot, amelyekre a bezárásból adódó teendők hárulnak. Mint Schmotzer Imrétől, a Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ (Szészek) főtanácsosától megtudtuk, ezek a társaságok a hasznosítható épületek és egyéb ingatlanok bérbeadásából, értékesítéséből származó bevételből gazdálkodnak. A működéshez még hiányzó pénzt pedig – az állami költségvetésből – a Szészek pótolja. Az 1991-ben indult munka során a központ a 18 milliárdos keretéből 1,7 milliárd forintot fordított a bányák tájrendezésére. Ez évi 270-300 milliós tételt jelent, ami az intézmény büdzséjének egytizedét teszi ki. Az elmúlt hét év alatt a tájrendezési munkák felét hajtották végre. A külszíni fejtések közül 26-nak a rekultivációjával végeztek, s már csak négy-öt helyszín van hátra. Ezek azonban nagyberuházások lesznek: amíg az elkészült munkák összesen 80-100 millió forintot vittel el, addig a fennmaradók egyenként ennyibe, vagy még többe kerülnek majd.
A bányavagyon-hasznosító társaságok feladata egyrészt a külfejtéses üzemek és a mélyművelésű bányák meddőhányóinak tájrehabilitációja, másrészt a megszűnt bányák „üzemtereinek” rendezése – az épületek lebontása, a terep rendbetétele, vagy újrahasznosításának előkészítése. Ezek közül a legvonzóbb megrendelések a földmunkával együttjáró feladatok: ezekre a 20-30-szoros túljelentkezés sem ritka. A most induló nagyegyházi külszíni fejtés után maradt gödör rekultivációjára például 21 pályázat érkezett. Az elbírálásnál túlnyomórészt az ár dönt. A szórás meglehetősen nagy: a fenti esetben a legalacsonyabb ajánlat 59 millió, a legmagasabb pedig 297 millió forint volt, s végül egy 62 milliós terv nyert. A munkák méretét jól mutatja, hogy egy-egy külszíni fejtés betöltéséhez 1-10 millió köbméternyi föld kell. Ennek a költsége 30 és 200 millió forint között mozog, de egy kisebb, néhány százezer köbméteres gödör feltöltése is közel 10 millió forintot igényel. Ezért aztán a betöltést ritkán választják – inkább tavakat alakítanak ki. A magas tőkeigény és a speciális gépek iránti szükséglet okán az efféle munkáknak főleg a nagy útépítő vállalatok – például a Magyar Aszfalt vagy a Betonút Rt. – a kivitelezőik.
A meddőhányók rendbetételére már kisebb cégek is eséllyel pályázhatnak. Forgótőke nélkül azonban ezen projektekbe sem lehet belevágni, hiszen a kivitelező jó esetben is csak az elvégzett munkáról készült számla benyújtása után 30-60 nappal remélhet pénzt. Bálint Árpád, a Betonút Rt. vezérigazgató-helyettese szerint 100 milliós munka alatt nem lehet előlegre számítani. Ő is úgy véli azonban, hogy – bár csak 3-5 százalékos nyereséget hoz a konyhára – megéri elvállalni az ilyen munkákat, mert nagy megrendelésekről van szó.
A vagyonkezelő társaságok legsürgősebb feladata a megszűnt bányák üzemtereinek helyreállítása. A halogatás itt sokba kerülhet: a használaton kívüli épületeket őriztetni kell, ami évente 3-6 millió forintot is elvisz. Elvileg ugyan kézenfekvő lenne az épületek felújítása és értékesítése, ám a lakott településektől messze eső objektumokat szinte lehetetlen eladni. Az érdeklődés annyira kicsi, hogy az elmúlt hét évből csupán néhány sikeres üzletre lehet példát találni. Ilyennek számít a Pécs melletti Vasas bánya egyik felújított épülete, amelyet az olasz érdekeltségű Uno Kft. vett meg; itt manapság 250 ezer kerékpár készül évente. Egy másik pozitív példa: a pécsújhelyi szénmosómű meddőhányójának helyén a rekultiváció után a Pécsi Ipari Park kapott helyet.
Az esetleges felújítást tehát alaposan meg kell gondolni, hiszen 3-5 év őrzési költsége gyakran megegyezik az optimális értékesítési összeggel, s könnyen előfordulhat, hogy végül nem, vagy csak ráfizetéssel sikerül vevőt találni: a Vértessomlón 26 millióért rendbe hozott területet például csak 15 millióért tudták eladni.
Kisebb nagyságrendű, de ugyancsak vonzó üzleti lehetőséget rejthetnek magukban az elhagyott, rendezetlen, gyakran életveszélyes kőbányák. A kínálat óriási: a szakemberek 15 ezer olyan tájsebről tudnak, amelyeket agyag-, kavics- vagy homokbányák okoztak. Némely közülük már több évtizede bezárta a kapuit; ezek azóta általában megteltek vízzel, vagy éppen illegális hulladéklerakóvá váltak. A környezeti szennyezés eltávolításának költsége ugyan az adott terület tulajdonosát terheli, ám ha a károkozó már nem érhető utol, akkor az államra száll a tájrehabilitáció feladata.
A szaktárca – a Központi Környezetvédelmi Alapon keresztül – harmadik éve ír ki pályázatokat a bányavállalkozókra át nem hárítható tájrendezési feladatok elvégzésére; erre a bányajáradékból befolyó pénz egy részét használják fel. Eddig a minisztérium 3,3 milliárd forintot fordított tájrendezésre; ebből 300 engedélyezett tervre és 93 rekultivációra futotta. A pályázatokra az idén 139 darab, összesen 285 millió forint értékű terv, illetve 145 darab, 4,5 milliárd forintra rúgó kivitelezési igény érkezett. A pályamunkák értéke lényesen kisebb, mint a szénbányák esetében: átlagosan 20-40 millió forintos (az idén csupán kettő volt 60 millió forint feletti).
Az eddigi rekultivációs munkák már kialakították azt a csapatot, amely rendszeresen startol ezekre a megbízásokra. A Szészeknél félszáz cég – főképp nagyvállalat – keresi a megrendelést, míg a minisztérium eddig 60 társaságnak adott olyan minősítést, amely a munkák elvégzésére jogosít. Bihari György, a KTM szakmai tanácsadója szerint a nem folyamatos munkaellátás ellenére jól látható, hogy a náluk jelentkező mélyépítői kör – itt főképpen kis és közepes cégeket találunk – erre a tevékenységre specializálódott. A nagy tülekedésben elnyert munka a szakember szerint általában 8-10 százalékos hasznot hozhat, de akad nullszaldós feladat is. A lehetőség mégis csábító, mert az állam biztos partner, ezért a bányarekultiváció garantált üzletnek minősül. Toplak László, a Cronus Kft. ügyvezető igazgatója is úgy látja: a nyomott árak ellenére érdemes pályázni, mert az eddig elvégzett 10 munkánál átlagosan 10-15 százalékos hasznot értek el.
A szükséges befektetéshez képest az egyik legjobban fizető feladat a tájrendezési terv készítése: a költségek alacsonyak (egy átlagos terv egy-két millióból kihozható), s ha a szakhatóságok engedélyezési procedúráján sikerül átjutni, akkor az állam biztosan fizet. Nem ritkán maguk a tervezők kutatnak fel elhagyatott bányákat, s beszélik rá a tulajdonost – legtöbbször az önkormányzatot – arra, hogy készíttessen rekultivációs tervet.
A vonzó üzletben a tervezőknek és a kivitelezőknek is megvan a maguk keresztje. Előbbiek egyrészt az egyes szakhatóságok gyakran összehangolatlan bürokratikus elvárásainak vannak kitéve, másrészt a hosszú előfinanszírozási idő próbáját is ki kell állniuk. Illyés Zsuzsanna, a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda vezető tervezője elmondta: a tervből csak a másfél-két éves tervezési folyamat végén, a KTM jóváhagyása után látnak pénzt, s addig a költségeket és a munkadíjakat meg kell hitelezniük. A kivitelezők szintén a finanszírozás terhét nyöghetik. Sajnálni azonban aligha kell őket, hiszen a pályázatok körüli tolongásból egyértelműnek tetszik: a bányarekultiváció jó és hosszú távú üzlet. Az erre szakosodott cégek pedig okkal bizakodhatnak, hogy később a feltehetően növekvő számú környezetvédelmi beruházásokból is részt kapnak majd.
