Elkészült az Antenna Hungária (AH) Rt. eddigi legnagyobb, 4 milliárd forint értékű távközlési beruházása, az Országos Transzporthálózat. Egy digitális, minden megyeszékhelyet összekötő, közel 2 ezer kilométer hosszú, másodpercenként 155 megabit átviteli sebességű, úgynevezett SDH rendszerű mikrohullámú gerinchálózatról van szó. Berendezései a Nipon Electric Corp. (NEC) legújabb fejlesztései, amelyeket a Sumitomo kereskedőház közreműködésével szállítottak. A hálózat az üzleti kommunikációs szolgáltatások mellett lehetővé teszi, hogy az AH Rt. aktív szerepet vállaljon a rádióalapú hírközlésben – így az 1800-as GSM-szolgáltatásban, illetve a civil és a készenléti Tetra-rendszerek megvalósításában. Ez összhangban van a cég nemrégiben elkészült középtávú stratégiájával, ami feltétele volt annak, hogy a főtulajdonos Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. alaptőkét emeljen; az akciót – a szükséges kormányhatározat után – a reorganizációs keretből finanszírozzák majd. A kormány azonban még nem döntött, pedig a 3,5 milliárd forintból 1,5 milliárdot legkésőbb a május végi közgyűléséig meg kellene kapnia az AH Rt.-nek. A cég egyébként teljesítette a másik 2 milliárdhoz jutás feltételét is: megalkotta a középtávú stratégiát, amely március 31-e óta „porosodik”. A késés valódi oka, hogy még mindig nem hozták nyilvánosságra a nemzeti hírközlési koncepciót, amely egyébként az e témában éppen most kezdődő uniós tárgyalások alapja kellene legyen.
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:54 Elindult a fényparkok szezonja, mutatjuk, hová érdemes menni
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
- 15:24 Az oroszbarát Milorad Dodikot is meghívták Trump félidős eredményvárójára
- 17:00 Papp László Tamás: Az ügynök nem kuriózum, nem rémisztő szörny, hanem nagyon is átlagember
- 16:06 Hatos lottó: itt vannak a vasárnapi nyerőszámok
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 17:12 Donald Trump saját magának öltözött a Mar-a-Lago-i Halloween-partyn
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
