A Pannónia-követelések egyik legnagyobb kivásárlója a Monetáris Központ (MK) Kft. volt. Egyik tulajdonosa és ügyvezetője Piti Zoltán – család eredetileg így írja nevét -, aki Pitti Zoltánnak, az adóhivatal egykori elnökének a fia. Idézet a Baranya Megyei Bíróság 1997. július 9-én kelt végzéséből: „Ugyancsak engedményes a Monetáris Központ Kft. és az Ecobridge Kft., a két kft. egyes résztulajdonosai azonosak. Az Apeh Baranya Megyei Igazgatósága követelését az Ecobridge Kft. vásárolta meg 1996. június 11-én. Az ajánlatot az Ecobridge Kft. tette írásban, Pitti Zoltánnak, az Apeh akkori elnökének címzett levelében. A Monetáris Központ Kft. ügyvezetőjét és egyik résztulajdonosát Pitti Zoltánnak hívják. A 21,4 millió forint értékű követelést az engedményes 1,07 millióért vásárolta meg.” A bíróság megfogalmazása kissé homályos és tévesen használja az eredetileg egy „t”-vel írt családnevet, amit az ifjabb Piti Zoltán megtartott. (A végzés névhasználatát azóta korrigálták.) Meglehetősen furcsa – közölte Piti Zoltán -, hogy a fenti idézet egy olyan végzés indoklási részében szerepel, amelynek tárgyában a nevesített személyek és szervezetek még csak nem is érintettek, valamint, hogy a bíróság nyilvános végzésében olyan adatokat szerepeltet, melyek egy része nem igaz. Másik részének nyilvánosságra hozatalával pedig azon túl, hogy megsérti a felek üzleti titokhoz fűződő jogait, adótitkot is sért. Piti Zoltánnak, mint állítja, semmi köze az Ecobridge Kft.-hez, bár elismeri, hogy mostani cégének és az Ecobridge-nek „részben” közös tulajdonosai voltak. A közösködés éppen akkor és azzal szűnt meg, amikor Piti Zoltán megtudta, hogy az Ecobridge is vásárolt Pannónia-hitelt. Az ügyvezető nem tagadja: a Baranya megyei Apeh-követelést az Ecobridge vette meg, tőle pedig, több más hitellel együtt az MK Kft., amely azonban már rég továbbadta azokat.
- 14:15 Szakértővel néztük meg, hogyan lehet hatékonyan csökkenteni a képernyőidőt
- 14:14 Kapitány István: Nem az az állam dolga, hogy luxusberuházásokra vagy repterekre költse a polgárok pénzét, miközben az alapvető szolgáltatások összeomlanak
- 13:25 Vona Gábor pártja nem indul a 2026-os választáson
- 13:00 „Soha nem adtuk fel, és erre nagyon büszke vagyok” – őrült végjáték után szerezte meg története második Eb-pontját a feröeri kézicsapat
- 12:58 Struktúrának álcázott félelem – miért ilyen unalmas a Liverpool játéka?
- 12:56 Bizonytalan, mikor nyithat újra az ikonikus budai cukrászda
- 12:16 Matt Damon a cancel culture-ről: a sírig tart, sokan inkább ülnének másfél évet
- 12:01 Ideiglenes átkelők a Dunán - Nyolcvan éve kellett pótolni a felrobbantott budapesti hidakat
- 11:58 Szálló por: tovább romlott a levegő minősége
- 11:32 „A magam képére kell formálnom az együttest, máskülönben nincs értelme itt lennem” – ezt várhatjuk a Chelsea-től az új edzővel, Liam Roseniorral
- 10:58 Orbán Viktor: A szülők felelőssége is, hogy sok fiatal szembefordult a kormánnyal
- 10:57 „Valósággal világított a fekete földben a több ezer holttest” – másodszor vált rémálomvárossá Kramatorszk
- 10:46 Extrém hidegre figyelmeztet az Operatív Törzs: ezt tanácsolják
- 10:31 Fagyhaláltól mentettek meg egy férfit, akit állítólag előtte kizavartak egy bevásárlóközpontból
- 10:17 Csak 2027-ben jön Az ördögűző remake-je
- 10:58 Orbán Viktor: A szülők felelőssége is, hogy sok fiatal szembefordult a kormánnyal
- 08:06 Jennifer Lawrence szerint azért nem játszott a legutóbbi Tarantino-filmben, mert azt mondták, nem elég szép
- 07:11 2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt a lista a szabadságtervezéshez
- 09:55 Rengeteg kommandós csapott le egy pécsi szórakozóhelyre, ahol rendőrkutyákkal keresték a drogot
- 09:05 „Ha elindulsz, téged nem fog meg senki” – Bodó Lékainak üzent a győztes Eb-nyitány után
- 07:01 Trump a neki ajándékozott Nobel-békedíjról: „szép gesztus”
- 07:02 Schrödinger Mercosurja
- 08:19 Lilu: Soha nem fogok odaállni semmilyen párthoz
- 12:16 Matt Damon a cancel culture-ről: a sírig tart, sokan inkább ülnének másfél évet
- 07:49 Gene Hackmanék halála után 1 évvel eladó lett új-mexikói álomházuk: óriási pénzért kelhet el
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
