További 0,5-1,0 százalékponttal nő idén az export Mehib-biztosítással lefedett része, ami tavalyi 1,3-1,4 százalék volt. Jóllehet, az elmúlt év végén 3,5 milliárd forintos alaptőkével, 4,4 milliárdos saját tőkével rendelkező biztosító tavaly meglehetősen kevés, 32 milliónyi kárt fizetett, adózott eredményében jócskán elmaradt az előző évi 188,4 milliótól: az előzetes eredmények szerint tavaly csupán 725 ezer forintnyit produkált. Míg azonban a cég 1997-ben 46,7 milliárd forintnyi exporthoz nyújtott fedezetet, idén közel 60 milliárdnyit biztosít majd. Ehhez a költségvetés 770 millió forintot határolt el készfizető kezességre, a Mehib nem-piacképes kockázatokra vállalható kötelezettségeinek felső határát pedig 185 milliárd forintban szabta meg.
- 08:00 „Nem gondoltam volna” – Kiara Lord kielemezte, hogyan csókol Stohl András
- 07:25 Orbán a Kossuth rádióban
- 07:19 Meghalt Vásáry Tamás, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
- 07:00 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:52 A posta ma kezdi kézbesíteni a választási értesítőinket, de aki nem tud addig várni, elmondjuk mi van benne
- 06:48 „Ez túl nagy ár érted” – önként távozott A Nagy Ő egyik szereplője
- 06:46 1100 lakótömb marad fűtés nélkül a tél végéig Kijevben
- 06:27 Letörölte Meloni arcát a templomi freskóról a művész
- 06:16 Nagyon más arcát mutatja ma a tél
- 06:05 Ebből a 10 kérdésből kiderül, mennyire ismered a brit királyi családot
- 06:02 Lázár János: Miért fontos a sajtónak a bűnözők joga ennyire? | 24.hu
- 06:00 A küldetése, amennyiben vállalja: töltse ki 10 pontosra ezt a Tom Cruise-kvízt!
- 05:55 A Tisza-jelöltnek a botrányoktól hangos Győrben egyszerre kell Pintér Bencének és Borkai Zsoltnak lennie
- 05:45 Kvíz: mennyire emlékszel a középiskolai kötelező olvasmányokra?
- 05:30 A nagy Marvel-kvíz: Mennyire ismered Vasembert és társait?
- 15:27 Meghalt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta
- 20:57 Levetítették a bíróságon a kispesti halálos gázolásról készült felvételt, amiben egy hétéves lány és apja halt meg
- 17:18 Szembemegy a kormánnyal a Kúria a veszélyhelyzeti kormányrendelet miatt
- 06:02 Lázár János: Miért fontos a sajtónak a bűnözők joga ennyire? | 24.hu
- 18:00 Kockázattá vált a párt kampányarca, de leszedheti-e a Fidesz Lázárt a sakktábláról?
- 16:40 A hajdúböszörményi polgármester szerint a fideszes delegáció kitörölte egy helyi tanár telefonjáról a fényképeket, amit az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített
- 06:00 A küldetése, amennyiben vállalja: töltse ki 10 pontosra ezt a Tom Cruise-kvízt!
- 17:29 Péntektől nem fogad látogatókat a székesfehérvári kórház
- 19:45 Trump: Orbán Viktor egy igazi barát, egy harcos, egy GYŐZTES, akit teljesen és totálisan támogatok az újraválasztásában
- 17:00 Megérkezett a jövő Magyarországra: A rendőrség egy ártatlan nőt gyanúsított az arcfelismerő rendszerük alapján egy plüssmackó ellopása miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
