Eddig vagyoni és személyi kárpótlással kapcsolatban összesen 2,4 millió kérelem érkezett az OKKH-hoz, amelyekből csaknem 2,15 millió határozatot hozott a kárpótlási hatóság. (Majdnem fele-fele arányban vagyoni, illetve személyi kárpótlási ügyben.) Még hátra van a párizsi békemegállapodás értelmében a szomszéd országokból kényszerűségből áttelepült polgárok vagyoni kárpótlása. A vagyoni kárpótlási törvények alapján a szövetkezetek tulajdonában lévő 55,1 millió aranykorona értékű földterületre 77,9 milliónyi igényt nyújtottak be. Az elbírálás során az OKKH 62 millió aranykoronára vonatkozó igényt fogadott el. (Az egykori jogszabályok szerint ugyanazt a földet egymás után több embertől elvehették.) A kárpótlási igények alapján 41,3 millió aranykorona értékű, 2,3 millió hektárnyi területet jelöltek ki földárverésre. Ebből a területből 37 millió aranykorona értékű föld talált a licitek során gazdára. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások értékesítése során az alanyi jogon kárpótoltak, illetve szűk hozzátartozóik kárpótlási jeggyel is fizethettek. Ezenkívül egyes társaságok kárpótlási jegyes magánosítása során a privatizációs intézmény jegyben fizette ki az önkormányzatoknak a tulajdonhányaduk ellenértékét. Így összesen 5 milliárd forintnyi jegy került az önkormányzatok birtokába.
- 03:59 Kézicsarnokuk sincs, de a Veszprémet és a Szegedet is legyőzték
- 03:33 Robbant a MU-bomba, ezért vonult vissza 11 éve a legendás Alex Ferguson
- 22:57 A sok KO-győzelem bizonyítja, hogy teljesen felhígult a BL mezőnye
- 21:15 Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért
- 21:07 A texasi láncfűrészes mészárlás: ötven éve a filmművészet véres trónján
- 20:46 A nap legfontosabb hírei - 2024.10.01.
- 20:43 Két hatalmas pofonnal elszállhattak a salzburgi BL-remények
- 20:43 Varsányi Réka is feltűnik majd a Megasztár következő részében
- 20:36 Meghalt John Amos, az Amerikába jöttem színésze
- 20:14 Kétnapos kormányülés kezdődött Orbán Viktor vezetésével, az iráni-izraeli konfliktust már értékelték
- 19:36 Hogy jutunk el egy játékos gombnyomástól odáig, hogy valaki a szenvedélybetegségéről vagy a sérüléseiről beszéljen?
- 19:33 Pontyóriást fogtak az éj leple alatt a Balatonban
- 19:31 Simon Kornél az életközepi válságáról beszélt: „43 évesen kezdődött”
- 19:23 „Állítólag a tetkó és a Louis Vuitton-neszesszer a legfontosabb” – Rudolf Gergely a Debrecenről
- 19:01 Több hónap után újraindult az onkológiai ellátás Keszthelyen
- 15:00 Jogszabállyal kerülheti ki a kormány a Szabadság-szobor alkotójának örököseit, akik nem támogatják a keresztet
- 21:15 Magyar Péter feljelenti Deutsch Tamást rágalmazásért
- 13:46 A Mi Hazánk segítségével szavazta meg a fideszes elnököt a Pest vármegyei közgyűlés
- 17:21 „Köszönöm Orbán Balázs bátor szavait” – Bencsik András megvédte Orbán Viktor politikai igazgatóját
- 17:16 Megkéselt három óvodást egy férfi Zürichben
- 20:36 Meghalt John Amos, az Amerikába jöttem színésze
- 12:40 Deutsch Tamás az összes EP-képviselőt levélben tájékoztatja Magyar Péter mentelmi ügyéről
- 11:44 Százezrekbe fájt a kocsiban szexelés egy pécsi férfinek
- 12:57 Újrakezdődik a per a 24.hu és Orbán Viktor között
- 18:08 Napirend után: Miért nem hozta szóba egyik elemző sem, hogy Orbán óriási avokádónak öltözött?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!