Itt az ideje, hogy az EMU létrehozásának harmadik fázisában drasztikusan megváltoztassuk a politikát. Ki kell dolgozni egy, az elérendő foglalkoztatottságra vonatkozó összeurópai tervet, amelyet a magán és állami beruházások fokozatos, de jelentős növelésén keresztül lehet megvalósítani. Idővel ez önfenntartóvá válhat: a beruházástöbbletet ellensúlyozná, hogy meg lehet takarítani a manapság munkanélküliségi segélyre pazarolt pénzt.
A nemzeti kormányok feladata lenne a terv végrehajtása. Újra kellene definiálni a stabilizációs paktumot: kötelezővé tenni a folyó költségvetési kiadások egyensúlyát, de megengedni a beruházások államadósságon keresztüli finanszírozását, esetleg az EU engedélyéhez kötötten.
Noha nem érezzük bizonyítottnak, hogy a munkanélküliség csökkentése növelné az inflációt, azt javasoljuk, hogy a szociális partnerek kössenek egy, az árstabilitást célzó megállapodást. Így a monetáris politika szabadon koncentrálhatna a beruházási cél elérésére.
(Ha bármelyik ország egyoldalúan próbálná meg fokozni a beruházásokat, a hatás a többiek javára elillanna, és kezelhetetlen fizetési mérlegproblémák alakulnának ki.) Tudjuk, hogy nézeteiket számos politikus és a legtöbb közgazdász osztja, noha eddig kevesen merték nyilvánosan támadni az országuk kormánya által aláírt megállapodásokat.”
