Gazdaság

TABUK

Alapvető követelmény, hogy „gazdaságvédelmi tevékenység” közben indokolatlanul ne avatkozzanak be a gazdasági és piaci folyamatokba – vélekedik Princz Ferenc, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) osztályvezetője. Fontos, hogy ne sérüljön a tulajdonosi autonómia, ám gyorsan reagáljanak a gazdasági bűnözésre utaló jelenségekre. A módszerek között kiemelt helyet foglal el a bűnügyi hírszerzői tevékenység, s ezen belül is a gazdasági bűnözés elleni felderítés. Németh László, a KBI főosztályvezetője szerint a polgári jogi szerződések az eljáró nyomozóknak nagyobb tabut jelentenek, mint a szerződő feleknek, hiszen a rendőrség szerződést nem módosíthat, nem érvényteleníthet és nem nyilváníthat semmisnek. Tehát a büntetőügyekben jó szerződés esetén az egyik fél mögöttes szándékát kell vizsgálniuk. Ilyen volt a Lupis- és a Tocsik-ügy, vagy a pénzmosások esete. Ami az utóbbit illeti, Nagy Péter, a KBI főosztályvezető-helyettese szerint 3 év alatt közel 2 ezer bejelentés érkezett efféle gyanúval, s félszáz esetében indult büntetőeljárás. A legnagyobb – 500 millió forintos – ügy német és osztrák vádlottai ellen most folyik a procedúra; a vádlottak szabadlábon védekeznek.

Üzemanyag-szállító vasúti kocsik. Hosszan futó ügyek

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik