Megoszlanak a vélemények, miként is kell érteni a pénzügyminiszter azon kijelentését, hogy a legkésőbb szeptemberig összehívandó rendkívüli közgyűlésen – melyen a stratégiai terv felülvizsgálata, s a legalább 3 évre szóló új üzletpolitika elfogadása is napirenden szerepel – a vezető tisztségviselők újraválasztására is sor kerül. Mielőtt azonban bárki automatikusan a mostani vezetőség elmozdítására gondolt volna, Medgyessy Péter sietett rögzíteni: garantálni kell, hogy az új tulajdonosok részesedésüknek megfelelően helyet kapjanak a bank irányító testületeiben, Majd hozzátette: amíg az állam nem tulajdonos, addig nincs is joga felvetni a vezetőség felelősségét. Mindenesetre a mostani tőkeemelésre felkért egyik állami résztvevő, az MFB vezérigazgatója a Népszabadság 1998, március 38-i számában annak adott hangot, hogy a következő közgyűlés után is Princz Gábor elnök-vezérigazgató vezesse a Postabankot, mondván: ő rendelkezik azokkal az ismeretekkel, amelyek a közeljövőben sorra kerülő átalakítási munkákhoz elengedhetetlenek. Nagyon is elképzelhető tehát, hogy az új stratégiáról szóló 3 éves üzleti tervet a bankalapító első ember tárja majd a következő közgyűlés elé. Így az elképzelések elfogadása esetén kevés indok lehetne az előterjesztő elmozdítására. Hacsak az a tény nem, hogy az összességében közel 400 milliárd forinttal konszolidált hazai hitelintézetek kivétel nélkül új vezetőséggel vágtak neki a privatizációnak.
- 08:45 „Nem fogok magamból bohócot csinálni” – Kiara Lordot úgy felidegesítette Stohl, hogy kész a verseny feladására
- 08:43 Árulással vádolnak egy orosz tudóst egy külföldi lapban megjelent tanulmánya miatt
- 08:43 Norovírus az olimpián: karanténba került egy újabb csapat
- 08:40 Vádat emeltek a férfi ellen, aki a Pécs Pride zebrajelmezes felvonulójára támadt
- 08:18 Nem tervezett katonai tevékenység miatt lezártak két repteret az amerikaiak Lengyelországban
- 08:00 Bírósági ítélet született a Reszkessetek, betörők! sztárjának ügyében: prostituált miatt került bajba
- 08:00 Manapság is végeznek ki boszorkányokat
- 07:25 A Nagy Ő: Stohl Andrást nem fogják érdekelni a negatív vélemények, ha a végén összejön Kiara Lorddal
- 07:25 Annyira megdrágult az ezüst, hogy platinára vált a Pandora
- 07:15 Velencén és a Balatonnál is gázolt a vonat
- 07:00 48 millió forint jár vissza egy devizahiteles családnak, a bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg
- 06:44 Hiánycikk lett egy gyógyíthatatlan betegség gyógyszere
- 06:29 Időjárás: csak néhány helyen számíthatunk csapadékra a hétvégén
- 06:00 Több mint egymilliárd forintnyi összeget keresett azzal, hogy nőket csábításra tanított
- 05:45 Kvíz: mennyire emlékszel az ezredforduló környékére? Nosztalgiázzunk!
- 18:10 Orbánék fejében megszólalt a vészcsengő
- 16:41 Letartóztatták a kétszeres BL-győztes kézist, mert kenőpénzért szerzett hivatalos okmányokat
- 21:34 4,5 millió lányt fenyeget idén a nemi szerv megcsonkításának veszélye
- 23:28 Opera, neoklasszicizmus és Mariah Carey nyitotta meg a téli olimpiát
- 20:03 A 2028-as olimpiai játékok főszervezője is lemondhat az Epstein-aktákban talált üzenetváltása miatt
- 18:59 Pintér Bence: Várom a Győr-Szol elnök-vezérigazgatójának a lemondását
- 21:04 Kanye West felesége azt mondja, az ő ötlete volt az állandó pucérkodás – de ennek most vége
- 07:25 A Nagy Ő: Stohl Andrást nem fogják érdekelni a negatív vélemények, ha a végén összejön Kiara Lorddal
- 06:00 Több mint egymilliárd forintnyi összeget keresett azzal, hogy nőket csábításra tanított
- 19:04 Trump letörölte a videót, amelyben majomként ábrázolták Obamáékat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
