Miféle azonosságok és eltérések jellemzik 1998 tavaszán Európa két meghatározó gazdaságát? A Financial Times tanulmányai nyomán készített pillanatfelvételünk erre a kérdésre keresi a választ.
Németország
Németország gazdasági kilátásai – legalábbis papíron – régen nem voltak ilyen jók. A legtöbb előrejelzés szerint az 1998-as növekedés eléri a 3 százalékot, sőt az esseni székhelyű RWI kutatóintézet jövőre már majdnem 3,5 százalékot jósol. Emelkedik az export; erősödik a vállalkozók bizalma; a tőzsde rekordokat döntöget; az infláció és a kamatlábak alacsonyak.
Nagy kérdés, hogy ezek milyen hatással lesznek a munkanélküliségre. A válasz sajnos az, hogy a hatás elenyésző. Jóllehet már az idén januári 4,82 milliós létszám is háború utáni csúcsot jelentett, a szezonálisan nem korrigált ráta februárban újabb rekordot ért el: az aktív népességnek immár a 12,6 százaléka volt regisztrált munkanélküli.
A munkaerő-piaci előrejelzés is kijózanító. A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara (DHIT) arról beszél, hogy idén csak a foglalkoztatottság „stabilizálódására” lehet számítani, miután a novembert megelőző 12 hónapban 315 ezerrel csökkent a munkahelyek száma. Az RWI szerint a munkanélküliség számottevő csökkenése csak 1999-től várható, de még akkor is átlagosan 1,1 millió ember, azaz az aktív népesség 10,8 százaléka lesz állástalan. A gond az, hogy a német fellendülés nem kiegyensúlyozott, s a munkaerő-igényes elemek továbbra is a háttérbe szorultak.
Ami a pozitív oldalt illeti, a kivitel tavaly – 12,5 százalékkal emelkedve – elérte a 887,3 milliárd márkát, s így 121,7 milliárdos kereskedelmi többlet keletkezett. (Az 1990-es egyesítés óta még nem volt ilyen kedvező a mérleg.) A német részvénypiacok ugyancsak jó erőben vannak: a bőséges likviditás és a hossz-hangulatot tükröző vállalati jelentések megerősítik a bankok és a brókerek azon előrejelzését, hogy az idén jelentésen emelkedni fog a cégek nyeresége. A legjobb német papírokból összeállított DAX-index február és március fordulóján a frankfurti tőzsdén – 4700 pontot súrolva – rekordot ért el. A forgalomban lévő államkötvények átlagos hozamával mért hosszú lejáratú kamatlábak szintje 4,6 százalék: a háború óta a legalacsonyabb. A jelenleg mindössze 1,1 százalékos infláció tíz éve nem volt ilyen kedvező. A monetáris politika eközben jóindulatú – a Bundesbankot semmi sem kényszeríti, hogy 3,3 százalékról felemelje a rövid lejáratú kamatlábakat. Emellett a vállalkozói bizalom alig rendült meg az ázsiai pénzügyi válság nyomán, amit a müncheni székhelyű Ifo kutatóintézet indexe is világosan mutat. Az Ifo február közepi jelentése szerint a keleti és a nyugati cégek egyaránt optimistán tekintenek előre; a DIHT tavaszi, 25 ezer cég körében végzett felmérése is azt jósolta, hogy a fellendülést újabb befektetések fogják erősíteni.
Ám ha eltekintünk az exporttól és a gyáripari ágazatoktól, a nyomott légkör nyilvánvalóvá válik. Az építőipart például továbbra is recesszió sújtja: idén további 70-100 ezer munkahely szűnhet meg, pedig az előző két évben is évi 100 ezer embert bocsátottak el. A karácsonyi forgalom sem javította a kiskereskedelmi szektor siralmas hangulatát.
Az építőipart külön kell kezelnünk, mivel tulajdonképpen arról van szó, hogy az új tartományokban véget ért az egyesítés után mutatkozó konjunktúra. A bevásárlóközpontok állapota azonban jól tükrözi a gyenge belföldi keresletet, amelynek közös oka a reáljövedelmek stagnálása és emiatt a fogyasztóknak a jövővel kapcsolatos aggodalmai.
Ha pesszimistán közelítjük meg a helyzetet, akkor – a „jó évre” vonatkozó jóslatok ellenére, pontosabban azokkal együtt – Németország ördögi körbe került. A romló munkanélküliség aláássa a bőkezű társadalombiztosítási rendszer gazdálkodását, így emelkedik a munkaadói járulék formájában megjelenő, nem bér jellegű munkaerőköltség. A vállalatok ezért racionalizációs lépéseket tesznek: külföldön fektetnek be és csökkentik a hazai létszámot, ami viszont tovább emeli a munkanélküliséget, s még nagyobb terheket ró a társadalombiztosításra.
A politika megbénulása megnehezíti az ördögi körből való kitörést. Amikor 1996-ban Kohl kancellár kormánya végre kidolgozta a deregulációs programot, az adóreformot és a többi, a gazdaság modernizálásához szükséges intézkedést, a szociáldemokrata ellenzék a Bundesratban megakadályozta a reformok elfogadását.
A reform elmaradása miatt pedig az optimálisnál lassabb a növekedés. Lehetséges, hogy az idén Németország statisztikailag Európa egyik leggyorsabban növekvő gazdasága lesz, ám akárki is nyeri a szeptember 27-én esedékes választásokat, egyensúlyát vesztett gazdasággal és súlyos munkanélküliséggel kell majd szembenéznie.
Franciaország
A francia gazdasági miniszter ritkán beszél felsőfokban; nemrégiben azonban Dominique Strauss-Kahn a befektetői bizalomról szóló legfrissebb elemzést így üdvözölte: 1998 az évtized egyik legjobb éve lesz. A felmérés szerint az ipari vezetők arra számítanak, hogy az idén 10 százalékkal nőnek a befektetések. Októberben – az ázsiai krízis kezdete előtt, illetve a szocialista vezetésű kormánynak a 35 órás munkahét bevezetéséről szóló javaslatát követő üzleti bizonytalanság tetőpontján – 1998-ra még csak mindössze 3 százalékos befektetésnövekedést jósoltak. A széles alapokon nyugvó fellendülés egyre gyorsul, noha a vállalkozók makacsul ellenzik a 35 órás munkahetet és az ázsiai probléma sem oldódott még meg. Strauss-Kahn maga is meg van győződve arról, hogy tartósan alacsony infláció mellett a gazdasági növekedés eléri a 3,0 százalékot.
A független közgazdászok is csaknem ennyire optimisták. Kevés fenntartásuk van azzal a hivatalos állásponttal szemben hogy az ázsiai piacok kisugárzását valószínűleg ellensúlyozni fogja a belföldi keresletnek a vártnál intenzívebb erősödése. Így tehát a G7-országok között a nagyjából azonos ütemet produkáló Németország és Franciaország veszi át a fejlődés motorjának szerepét, mivel az Egyesült Államokban enyhül a túlfűtöttség, Anglia lassul, a krízisben lévő Japán pedig kivár.
A francia fellendülést az elmúlt év első félévében az export indította be, amelyet szerencséjére megörökölt a Jospin-kormány. Noha Jospin gyorsan legyőzte a költségvetési deficitre vonatkozó szigorú maastrichti kritérium elfogadásával kapcsolatos kételyeit, a kormány nem volt hajlandó arra, hogy a növekedés fékezésének árán menjen bele a pénzügyi unióba. Így az új gazdaságpolitikai csapat 1997-re csak azt tűzte ki célul, hogy a költségvetési deficit a GDP 3,1 százaléka legyen, s ezzel egy időben intézkedéseket foganatosított a pályakezdők foglalkoztatására és az alacsony jövedelmű családok megsegítésére. A kormány egyértelműen jelezte, hogy a deficit csak mérsékelten fog csökkenni, s csupán 1999-ben kerül a 3 százalékos maastrichti küszöb alá.
Ám a fokozatosság ellenére is szükség volt takarékossági lépésekre. Tavaly júliusban egy időközi vizsgálatból az derült ki, hogy korrekciók nélkül 1997 végére a deficit elérné a GDP 3,8 százalékát. A korrekció azonban nem szerkezeti reformot jelentett, hanem további terheket rótt a nyereséges társaságokra és szerény mértékben csökkentette a honvédelmi kiadásokat.
A végleges tavalyi makrogazdasági adatok a költségvetési deficit sikeresebb kezeléséről tanúskodnak, s ez jórészt a fiskális oldal jobb teljesítményének köszönhető. A gyorsabb növekedés, az egészséges vállalati nyereségek és a magasabb társasági adók több bevételt hoztak. A vártnál alacsonyabb kamatlábak pedig enyhítették az adósságszolgálati terhet, ámbár az államadósság továbbra is megközelíti a 60 százalékos maastrichti GDP-limitet.
Az idén – a kivételesen alacsony, 1 százalékos inflációnak köszönhető vásárlóerő-erősödés okán – a fiskális kép is javulni fog. A fogyasztás növekszik, miután a közalkalmazottak jelentős béremelést kaptak. A francia jegybank 2 százalékos inflációs célkitűzése még így is mértéktartónak tűnik. Ami hiányzik, az a befektetői bizalom helyreállása és a francia közvélemény jó hangulata. Ennek magyarázata valószínűleg abban rejlik, hogy magas a munkanélküliség, s kevesen hiszik, hogy a munkahét megrövidítése igazi gyógymódot jelentene.
A gazdasági miniszter által üdvözölt ipari-befektetési felmérés adatai nehezen értelmezhetőek. A Banque de France szerint a beruházások csak a berendezések korszerűsítését és az informatikai hátteret fogják érinteni. Egy közelmúltban megjelent banki tanulmány szerint a legjobb francia cégek tavaly csökkentették hazai beruházásaikat, külföldön viszont 13 százalékkal többet költöttek. Ez arra utalhat, hogy a kis és közepes vállalkozások idén hajtják végre a tavaly elhalasztott invesztícióikat.
Ha a részletek nem is igazán tiszták, az összkép világos: a gazdaság javul, s ezáltal a figyelem a kormány következő lépéseire terelődik. Jospint baloldali támogatói, valamint a hangos munkanélküliségi tüntetések arra kényszerítik, hogy költsön többet a foglalkoztatásra és a társadalombiztosításra, tehát ossza szét a „növekedés osztalékát”. Mások – köztük Strauss-Kahn – szerint az ütemes növekedést és a bőséges állami bevételt a strukturális változtatásra kell felhasználni, mégpedig a deficit szigorú tartása mellett. Egy kisebbség ugyanakkor úgy véli: ideje lenne adócsökkentést fontolóra venni.
