Gazdaság

INTERNET-HASZNÁLAT – Éjszakai szörf

Április elsejétől az internetezők számára az este 10 és reggel 5 óra közötti időtartamra érvényes kedvezményes, 100 forintos éjszakai tarifa az átnyúló hívásokra is érvényes lesz - jelentette be a Matáv. Ma még ha egy felhasználó - az eredeti, februárban hozott döntés szerint - már este 10 előtt pár perccel elkezd szörfözni, akkor a magasabb díjat kénytelen fizetni.

A Matáv mai kedvezménye akkor igazán vonzó, ha az ember folyamatosan legalább 53 percig képes a hálózaton maradni, mert azután a cég már nem számláz. Erre azonban – a vonalak terheltsége, rossz minősége, valamint az információ lassú sebessége miatt – sokak szerint kicsi az esély. Ennek ellenére a februári akció óta megduplázódott az éjszaka internetezők száma, így a döntést sikerként lehet elkönyvelni. Igaz, a barangolók többsége nem ilyen típusú változtatásra számított; sokkal inkább arra, hogy külön tarifát alkalmaznak majd a beszédátvitelre és az Internet-használatra. A kisebb szolgáltatók – például a Digitel 2002 a főváros környékén – már sikeresen be is vezettek efféle úgynevezett kék számokat. A Matáv szakértői azonban úgy vélik: ezek csupán egyedi esetek, és az övékéhez hasonlóan nagy telekommunikációs rendszernél ezt technikailag nem lehet megvalósítani. Ezzel szerintük csak azt érnék el, hogy mindenki beszélgetésre használná a kisebb tarifájú, internetes telefonszámot. A felhasználók lehetségesnek tartanák, hogy olyan telefonszámokat kapjanak, amelyek felhívásakor a vonal túlsó végén nem egy ember, hanem egy szoftver jelentkezne.

A Matáv bírálói azt állítják, hogy mivel a részvénytársaság monopolhelyzetben van, azt is vállalnia kell, hogy nagyobb kedvezményekkel segítse az információs társadalom kialakulását – akár a nyereség rovására is. A cég álláspontja szerint azonban ez nem az ő feladatuk, hiszen a részvényeseket elsősorban a profit érdekli.

Az információs társadalom kialakulásához a kedvezményes éjszakai tarifa önmagában kevés. A cél ugyanis nem az, hogy csak a nagyon elszánt Internet-rajongók, esetleg az álmatlanságban szenvedők használják a hálót, hanem az, hogy ahhoz mindenki hozzáférhessen. Ennek egyik alapfeltétele a telefonvonalak minőségének javítása; ebből a szempontból kedvező, hogy a Matáv hálózata országszerte intenzív fejlesztés alatt áll. Ugyanakkor nálunk a havi átalányfizetést még aligha lehetne bevezetni a telefóniában. A Matáv számításai szerint ez ma körülbelül havi 6-8 ezer forint lenne, amelyet az internetezőknek ugyan megérné kifizetni, ám a csak helyi hívásokat lebonyolító telefonálóknak már kevésbé. Így egyrészt a jövedelmek növekedése hozhat megoldást, másrészt pedig az a verseny, amely a Matáv monopolhelyzetének megszűnése után alakulhat ki.

Ezt viszont a felhasználók szerint nem célszerű megvárni, mert közben a honi lemaradás drasztikussá válhat, s adott esetben még az uniós csatlakozást is hátráltathatja. Éppen ezért a hazai internetezők közössége egy úgynevezett Fehér Könyvet készül összeállítani a hónap végéig, amelyet Brüsszelbe is el kívánnak juttatni. A Matáv ígéretet tett arra, hogy a jövőben konzultál e közösség vezetőivel tarifapolitikai kérdésekben – ennél többet a jelenlegi körülmények között nem is igen tehet. Az állam viszont különféle ösztönzőkkel, adókedvezményekkel vagy más módon a mainál intenzívebben segíthetné az információs társadalom kialakulását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik